2024. június 12-én (szerdán) átadták a „Csorna város érdemes diákja” kitüntetéseket a csornai polgármesteri hivatal nagytermében. Csorna Város Önkormányzata nevében Berkiné Sokorai Tünde aljegyző köszöntötte a megjelenteket. A rendezvényen részt vettek a városi díjra jelölt diákok, szüleik és osztályfőnökeik, továbbá dr. Bónáné dr. Németh Katalin, Csorna polgármestere, Major András alpolgármester, valamint Szalainé dr. Németh Annamária jegyző.
– Az elmúlt nyolc évben tanáraitok megtanítottak benneteket írni, olvasni és számolni. Megtanultátok, hogy vagytok képesek a legkönnyebb módon elsajátítani olyan dolgokat, amelyek addig számotokra teljesen ismeretlenek voltak – mondta dr. Bónáné dr. Németh Katalin, majd hozzátette: A diákoknak nem volt egyszerű megtanulni a sok-sok új ismeretet, de már az általános iskolai évek alatt megélhették a tudás örömét. A város vezetője sok szerencsét kívánt a fiataloknak középiskolás éveikhez
A „Csorna város érdemes diákja” kitüntető címet azon általános iskolai végzős tanulók kaphatják meg, akik tantestületük javaslata alapján tanulmányi munkájukkal, sporteredményeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az iskolai évek alatt. (Fotó: Szabados Tibor)
Benkő Bence Áronnak, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola végzős tanulója részére, kitűnő tanulmányi eredménye, példamutató szorgalma, történelem versenyen elért országos 8. helyezése, valamint kézilabda sportágban a megyei diákolimpián csapatban elért III. helyezése elismeréseként.
Boross Katának, a Csornai Széchenyi István Általános Iskola végzős tanulója részére, példamutató szorgalmáért, kitűnő tanulmányi munkájáért, a közösségért végzett szerepvállalása, valamint országos és megyei tanulmányi és népdal versenyeken csapatban és egyéniben nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként.
Hideg Gyulának, az Arany János EGYMI Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola 8. osztályos végzős tanulója részére, példaértékű tanulmányi eredménye, közösségi munkája, helyi és vármegyei rajzpályázatokon történő részvétele elismeréseként.
Mészáros Ákosnak, a Csornai Széchenyi István Általános Iskola végzős tanulója részére, példaértékű kitartása és szorgalma, jeles tanulmányi eredménye, a közösségért végzett szerepvállalása, valamint országos és megyei tanulmányi versenyeken csapatban és egyéniben nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként.
Nagy Sebestyénnek, a Timaffy László Alapfokú Művészeti Iskola végzős növendéke részére, kiemelkedő szorgalma, tanulmányi versenyeken való részvétele, megyei és régiós fesztiválokon szólóban és csoporttal elért eredménye és kimagasló táncos tudása elismeréseként.
Pálla Noelnek, a Csornai Széchenyi István Általános Iskola végzős tanulója részére, példamutató magatartásáért, kitartó szorgalmáért, kitűnő tanulmányi eredménye, a közösségért végzett szerepvállalása, valamint országos és megyei tanulmányi és sportversenyeken csapatban és egyéniben nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként.
Tóth Benedek Andrásnak, a Kerényi György Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészet tanszakának 6. évfolyamos tanulója részére, példamutató szorgalmáért, kiváló tanulmányi eredménye, valamint a Cziráki Lajos Megyei Komplex Képzőművészeti versenyen elért III. helyezése elismeréseként.
Tóth Szilárdnak, a Kerényi György Alapfokú Művészeti Iskola
zenei tagozatos végzős növendéke részére, példamutató szorgalmáért, városi ünnepségeken való részvételéért, könnyűzenei versenyeken elért kiemelkedő eredménye, valamint a szombathelyi Sistrum énekversenyen történő Nívó díj megszerzése elismeréseként.
Varga Balázsnak, az Arany János EGYMI, Óvoda, Általános Iskola és Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola Parkgondozó szakképesítés végzős évfolyamának tanulója részére, példamutató magatartásáért, közösségi tevékenysége, valamint a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyen a különdíj megszerzése elismeréseként.
Varga Koppánynak, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola végzős tanulója részére, példamutató szorgalmáért, kitűnő tanulmányi eredménye, országos és megyei tanulmányi versenyeken elért előkelő helyezése, valamint közösségi munkája elismeréseként.
Beküldés dátuma: 2024. 06. 18.
Átadták a Csorna Város Érdemes diákja elismeréseket
Csorna Város Önkormányzata Érdemes diák kitüntető címet adományoz azon végzős tanulóknak, akik tantestületük javaslata alapján tanulmányi munkájukkal, sporteredményeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkedő teljesítmény nyújtottak az általános iskola évei alatt.
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása
Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink: - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.
Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában
2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda
Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.