A múlt és a jelen találkozását, a régi emlékek felidézését tűzte ki célul a Beled Jövőjéért Egyesület, amit a próza mellett zenés-táncos formában valósítanának meg. A vidám hangulatról a kastély karmestere, valamint a vendég fellépők fognak gondoskodni.
Különleges programmal készül március 25-ére a Beled Jövőjéért Egyesület, valamint a művelődési központ. Némethné Erdős Ivetta jó ideje kacérkodik egy bál megrendezésének gondolatával, de mivel tél végén, tavasz elején több hasonló program volt a településen, néhány héttel később kerül sor az eseményre. Az egyesület elnöke az elejétől kezdve biztos volt abban, hogy a helyszín csak a beledi Barthodeiszky-kastély lehet. Szerinte érdemes kihasználni a 19. század végén épült impozáns épület adottságait.
Az önkormányzat, élén a polgármesterrel örömmel támogatta az ötletgazdát tervének megvalósításában. A program kivitelezésében a kezdetektől fogva közreműködött Horváth-Stipkovits Vivien művelődésszervező.
A táncteret tágas helyen rendezik be, a vacsorát pedig két másik helyiségben fogják felszolgálni. Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő megnyitó beszédét követően Császár Sándor operett énekes lép a színpadra, majd a kapuvári Diamant-Genius táncosai szórakoztatják a közönséget.
A szervezők szeretettel várják a Beledről és távolabbról érkező bálozókat. Az 1000 forintos belépőjegy a vacsorát és az üdvözlőitalt foglalja magában. Az est folyamán hidegtál és széles italválaszték áll a vendégek rendelkezésére. Asztalfoglalás 2017. március 20-ig a következő telefonszámokon: +36 20/213-8623, +36 20/257-0417.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.