Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

„Él és virul” a téti fúvószenekar

A Téti Ifjúsági Fúvószenekar Egyesület állandó létszáma meghaladja az ötven főt. – Hál’istennek él és virul a zenekar – mondta Steszli Tamás, hozzátéve: Ahova hívnak bennünket, oda elmegyünk! A pedagógus a zenekar által alapított díjakat ismertette.

A január utolsó szombatján megrendezésre kerülő zenészbálon szokták értékelni az előző esztendő teljesítményét. A négy komolyabb díjból hármat az egyesületi zenekar tagjainak ítélik oda, egyet pedig valamelyik zeneiskolás kapja meg. A legrangosabb az „Év zenésze” díj, mely valamivel öszetettebb a többinél, ezért annak adják oda, aki szólófeladatokat is vállal egy-egy darabban. Előző évi teljesítménye alapján Makkos Dávidnak jutott a legértékesebb elismerés. A „Zenekarért” díjat az a fiatal is megkaphatja, akinek még több gyakorlásra van szüksége, de szorgalmával és egyéb szervezési feladatokkal hívja fel magára a figyelmet. Idén Merkó Patrícia volt méltó erre az elismerésre.
Trombitás Balázs megkapta a „Szimpátia” díjat, melynek odaítéléséről a zenekari tagok titkos szavazással döntenek minden évben. A „Jövő zenésze” díjat renszerint a nyolcadikasok közül kapja meg valaki. Idén a komoly eredményekkel büszkélkedő. megyei versenyek nívódíjasa, Süle Zalán érdemelte ki ezt az elismerést.

A tél érthető módon nem kedvez a szabadtéri koncerteknek. A nagyobb volumenű, saját szervezésű programokat már év elején betervezik, melyek közé tartozik a már említett januári zenészbál, a húsvét hétfőn tartandó könnyűzenei koncert, valamint az adventi és a karácsonyi muzsika. A többi, év közbeni fellépés időpontja attól is függ, hogy milyen felkéréseket kap a zenekar. Szinte biztos, hogy ott lesznek a május végén megrendezésre kerülő kunszigeti Húsleves Fesztiválon, nyáron pedig Tét erdélyi testvértelepülésére, Csíkszenttamásra utaznak.
A Téti Ifjúsági Fúvószenekar 1998-ban, egyesületté alakulásakor hozta létre a mostani díjazási rendszert. Mivel sok a tehetséges diák, nagy fejtörést okoz, hogy az adott évben ki kapja meg a különböző kategóriájú elismeréseket.
2016-ra az „Év zenésze” díjat Makkos Dávid kapta meg. A fiatalember másodikas korában ismerkedett a hangszerekkel, konkrétan a furulyával, harmadiktól pedig már a trombitát fújta. Dávid nem tesz különbséget a zeneművek között, persze mindenkinek vannak kedvencei. Vannak olyan egyedi darabok, melyeket nehezebb megtanulni, ezért többszöri próbát igényelnek, de a zenészek kitartóak, és bírják a több hétig vagy hónapig tartó gyakorlást. A zenekar igazi közösségként működik, teljesen összeforrt a társaság. A fiú szerint nagyon jó dolog, hogy egyre többen vannak. A győri Jedlikben tanuló Makkos Dávid eleinte hobbinak gondolta a trombitálást, amit ennél magasabb szinten már nem nagyon tudna művelni, de a későbbiekben is komoly elfoglaltság lesz számára a zenélés.
Süle Zalán a „Jövő zenésze” díj büszke tulajdonosa. A legtöbb fiatal az általános iskola második osztályában kezdi meg a hangszeres képzést. Miután egy évig furulyázott, eldönthette, hogy valamilyen fúvós vagy ütős hangszert választ. Zalán ezt követően trombitált, majd a tenorkürt mellett kötött ki. Elmondása szerint a magas hangok miatt a trombitával nehezebben birkózott meg. Legemlékezetesebb fellépése az első húsvéti koncert volt, melyre fanfárral készült. A fiú egy informatikai cégnél tudja elképzelni jövőjét, ezért a továbbtanulást nem a zenei pályán tervezi, de a későbbiekben is szeretne tagja lenni a téti zenekarnak.

Beküldés dátuma: 2017. 05. 02.

Kapcsolódó hírek

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play