Rendőri kényszerítő eszközök, golyóálló mellény, tömegoszlató sisak és pajzs, lőfegyver, bilincs: csupa izgalmas téma a gyerekeknek. Természetesen az említett tárgyakat szigorú biztonsági körülmények között adják oda a kíváncsiskodóknak a rendőrségi látogatások során. Varga András az „Ovi-Zsaru” bűnmegelőzési programot ismertette.
Az 1992-ben útjára indult, általános iskolásoknak szóló D.A.D.A. (dohányzás, alkohol, drog, aids) program „kistestvére" az „Ovi-Zsaru”, mely a legkisebbeknek szól. A rendőrség munkatársa a nagycsoportosok életkori sajátosságaiknak megfelelően beszél a közlekedési szabályokról, magáról a rendőrségről és az ott dolgozó egyenruhásokról. Ismertetőjében elmondja, hogy kitől milyen segítségre számíthatnak. Azt is megbeszéli a kicsikkel, mit tegyenek, ha idegenekkel találkoznak az utcán, továbbá hogy viselkedjenek, ha esetleg egyedül maradnak otthon. Előfordul, hogy a gyerekek veszélyes anyagokat találnak a ház körül, így erre az eshetőségre is fel kell készülni.
– Az előadások egy részét én tartom meg, a későbbiekben, a kidolgozott tematika szerint az óvónők is bekapcsolódnak – mondta Varga András a Vitnyédi Berekerdő Óvodában tartott rendezvényen. A főhadnagy bemutatta azt a három bábot, mely a bemutatókon a segítségére van: Rendőr Robi a kis kollégája, aki jelképesen átveszi a szerepét. Rosszcsont Ricsi, mint ahogy a nevéből sejthető, sok komiszságot elkövet, így vele lehet példálózni, hogy milyen helytelen dolgokat csinálhatnak a gyerekek. Hogy a lányok se maradjanak ki a történetből, Rosszcsont Ricsi társa Rosszcsont Rozi.
Varga András szerint először egy kicsit rendbe kell tenni a gyerekek fejében lévő gondolatokat, ugyanis sokukban él az a téves feltevés, hogy a rendőr elviszi a rosszul viselkedő óvodásokat.
– Elmondjuk nekik, hogy a rendőr nem olyan ember, akitől félni kell, mert néha ezzel ijesztgetik őket. A gyerek tanulja meg, hogy a rendőrhöz segítségért lehet fordulni, ugyanakkor az óvodásoknak a közlekedési szabályokat is el lehet magyarázni, ami az ő esetükben a gyalogos és esetleg a kerékpáros közlekedést jelenti. Azt is meg kell tanulniuk, hogy mit jelent az autóban utasként tartózkodni, továbbá elmondjuk, hogy miért fontos a biztonsági öv használata.
Mit kell tennie annak az óvodának, amely szeretne bekapcsolódni az „Ovi-Zsaru” programba?
A jelentkezés feltétele a kb. 14.000 Ft-os kezdő csomag megvásárlása, mely tartalmazza a három bábut, az egész program tematikáját témákra lebontva, foglalkozás-vázlatok formájában. A mellékelt oktató CD-k olyan kisfilmeket tartalmaznak, melyeket az óvodában közösen nézhetik a gyerekek, a matricákat pedig ki lehet tenni a csoportszobákba és az óvoda bejáratára. Az óvónők előzetesen komoly felkészítést kapnak a megyei rendőr-főkapitányságon.
A bűnmegelőzési előadó jó tapasztalatokat szerzett az „Ovi-Zsaru” programról, mert a gyerekek láthatóan szívesen fogadják az ismeretterjesztő előadásokat, foglalkozásokat. Később sokukkal, általános iskolás korában újra találkozik a rendőr főhadnagy, de akkor már a D.A.D.A. program kapcsán. A szolgálaton kívüli rendőrrel gyakran előfordul, hogy megismerik a gyerekek: „Anyu, anyu nézd! Ő az a rendőr bácsi, aki volt nálunk az óvodában.”
A rendőrség munkatársát természetesen felkészítették a gyerekekkel való megfelelő kommunikációra, hiszen teljesen más nyelvezetet kell használnia, mint amikor a felnőtt állampolgárokkal áll szóba. Varga András szerint néha improvizálnia kell, mert az adott helyzettől függ, hogy miként fejezi ki magát. Szerinte az évek során már szerzett annyi rutint, hogy képes megoldani a váratlan helyzeteket is. A gyerekek olyan kérdéseket is neki szegezhetnek, amelyekre nincs azonnali válasz. Szerinte az év kérdésének is beillene a következő, bűncselekményekkel kapcsolatos felvetés: Bűncselekménynek számít-e, ha a szülő kínozza a gyerekét? A válasz nyilván igen, de az egyik kislány nem érte be ennyivel és tovább érdeklődött: „Kínzás-e, ha a szülő reggel felkelti a gyereket, mert mennie kell iskolába? A rendőr mosollyal kísért reakcióját el lehet képzelni.
A Kapuvári Rendőrkapitányság ha a gyerekekről van szó, nyitott minden megoldásra: A nevelési-oktatási intézmények – előzetes egyeztetést követően – betekintést nyernek a rendőrök mindennapi munkájába. Az óvónők kíséretében érkező gyerekek – Varga András vezetésével – megtekinthetik a rendőrségi épület erre kijelölt helyiségeit, valamint a rendőri munka során alkalmazott tárgyakat. A tervek szerint tovább folytatódik az „Ovi-Zsaru” valamint a D.A.D.A. program, ami a tavasztól szabadtéri bemutatókkal is kibővül
Beküldés dátuma: 2017. 01. 31.Elérkezett a várakozás ünnepének első vasárnapja, amikor országszerte meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorún.
Elérkezett a várakozás ünnepének első vasárnapja, amikor országszerte meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorún.
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.
Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.
Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.