alakult meg három éve a csapat, mely a tizenhat mérkőzésből tizenhárom győzelemmel, egy döntetlennel és kettő vereséggel összesen 27 pontot szerzett a tavaszi szezonban. Vezetőjük úgy gondolja, hogy időközben valódi csapattá
formálódott a társulat, mert ha valakinek átmeneti nehézségei vannak, a többiek rögtön melléállnak, és húzzák magukkal. Tóth Csaba főszponzor leszögezte: az elmúlt évek nem voltak problémamentesek, hiszen úgy érezték, hogy Csorna sem állt mindig mellettük, ezenkívül külső-belső gondokkal küzdöttek, de mindvégig megőrizték azt a kemény magot, amelyre lehetett számítani. A szakvezető azt is elmondta, hogy a következő idénytől egy osztállyal magasabban szeretnének játszani, de hogy mennyire sikerül biztosítani ennek anyagi hátterét, ma még bizonytalan.
többiekre, de a csapattagok megértően állnak a helyzethez. Judit a mérkőzések során mindvégig bízott a győzelemben, tehát sosem vesztette el a hitét a játékosokban.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.