Az egyik Sopronból induló zarándokvonatra szálltak fel a csornai állomáson. Budapesten fergeteges fogadtatásban volt részük, majd miután megáldották a járművet, elindultak Erdélybe. Embert próbáló volt a kb. 18 órás utazás, de ez idő alatt sok barátra tettek szert. - Mire Csíksomlyóra értünk, még fokozottabban éreztük hitünket és hazaszeretetünket. A magyar emberek együvé tartozása itt olyan mélységekben bontakozik ki, amire még mi sem számítottunk - mesélte a közismert vállalkozó. A Csorna felirattal ellátott nemzeti lobogót azért vitték magukkal, hogy hazafiságukat és lakóhelyhez kötődésüket demonstrálják. Többen megszólították őket, miután látták a helységnevet a zászlón, és kiderült, valamilyen okból kötődnek a rábaközi településhez. Egyébként mindenhova vonattal érkeztek, és egy tusnádfürdői székely családnál kaptak szállást és ellátást. A r
eggeli párafelhőben még nem látszottak az óriási hegycsúcsok, de ahogy kitisztult az ég, eléjük tárult a csodás táj. Emlékül hoztak magukkal egy kicsi fenyőfát, melyet csornai udvarukban nevelgetnek. A székelyeknek olyan erős a hitük és a kitartásuk, amilyet elképzelni sem lehet - nyilatkozott Horváth László. Amerre csak léptek, mindenhol szeretettel találkoztak. Brassóban csak azért jöttek ki az állomásra az emberek, hogy magyarokkal találkozhassanak, és Horváth László szerint az érzést személyesen is át kell élni, ezért ajánlja mindenkinek ezt az utazást.
Horváth Lászlóné a megérkezés napjáról beszélt, valamint a Böjte Csaba által celebrált ünnepi szentmiséről. A vonatról leszálló kb. 900 ember együtt vonult a somlyói nyeregbe. A csornai zarándokok egy kanadai magyar fiatal vezette kisebb csoportba kerültek, s felérkezvén az emelkedőre, százezres tömeg várta őket. A hegy szinte vonzotta magához a kereszt alatt közeledő híveket. - Mindenki kapott házi feladatot: Menjetek haza, nézzetek körül családotokban, a környezetetekben, hogy ki szorul vigasztalásra. Adjatok neki jó szót, mellyel Isten segítségét megkapjátok - emlékezett a csíksomlyói élményekre a riportalany. A székelyek együtt éreznek az árvíz által sújtott magyarokkal, ezért javukra ajánlották a perselypénzt. A felemelő hangulat miatt alig tudtak elszakadni a helytől - hangzott az interjúban. - Úgy éreztük, hogy nem is a földön járunk, hanem tíz centivel felette, mert olyan jó érzés ott magyarnak lenni! Ez bennünket egy darabig éltetni fog - mondta Horváth Lászlóné. A Székelyföldön élők megőrizték egyszerűségüket, kultúrájukat, hazafiságukat és kedvességüket.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.