"Isten nem várja el tőlünk a tökéletességet"

Mészáros Sándor református lelkész úgy gondolja, hogy a 21.században sem könnyebb, és nem is nehezebb kereszténynek lenni, mint kétezer évvel ezelőtt. Az egyház küldetésének célja állandó maradt: adott körülmények között imádsággal és segítségnyújtással tanúságát adni Jézus Krisztusnak. Tubán József arról a világméretű elhivatottságról beszélt, mely mindig is egy közösséggé formálta a tanítványokat. Az evangélikus lelkész arra utalt, hogy bár különböző hagyományokkal és szokásokkal rendelkeznek a keresztény felekezetek, de egyben biztos közösek: Jézust vallják uruknak és megváltójuknak. Az ökumenikus istentisztelettel azt jelzik, hogy nem a vetélytársat látják egymásban, hanem közösen hirdetik az evangélium örömhírét, mellyel hozzájárulnak a világ békességéhez.
Gombor Krisztián evangélikus lelkész hangsúlyozta: az egyház nem zárkózik el a technika nyújtotta modern vívmányoktól, hisz tudják, hogy  medializált világunkban a fiatalok jelentős része csak ily módon érhető el. Igényes és naprakész portálokkal jelennek meg az Interneten, de megtalálhatók a különböző közösségi oldalakon is.
Heiter Róbert Gottfried szerint az ember bízva az eszményiesség elérésében, a különböző “csodakütyükkel”és mesterségesen kreált külsőséges elvárásokkal szinte önmaga számára teszi bonyolulttá létezését, pedig erre semmi szükség. Megnyugodhatunk: Isten sem várja el tőlünk a tökéletességet. Mindamellett, hogy elfogad bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, egységre hív önmagával és a másik emberrel. Keresztényként a 21.században nem nehezedik az egyénekre az a nyomás, hogy minden szempontból ideálisak legyenek - fogalmazott a prelátusi titkár.
Tájmel Antal katolikus plébános így összegezte az ökumenikus istentiszteletet: jó volt együtt lenni a különböző vallási közösségek vezetőivel és híveivel, akik hétről hétre más helyen gyűlnek össze. A jelenlévők tanúságot tettek arról, hogy Jézus Krisztushoz tartoznak, és egy-egy mosolyukkal, biztató tekintetükkel és a barátságos kézfogással egymást erősítették.

Beküldés dátuma: 2011. 02. 15.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.