fürdőhelyeket látogatni. Az ízületek kímélése miatt a keményebb talajsporttól eltanácsolt lány az úszótanfolyam befejezése után visszajárt edzeni Celldömölkre. Márkus Imre edző tehetségesnek tartotta Gerdát, ezért a látogatások idővel egyre sűrűbbé váltak, de a mindennapos utaztatást mégsem tudták vállalni. Versenyek előtt gyakrabban, de legalább heti kétszer eljártak az uszodába. A Kovácsék nem sajnálták a nevezési díjas versenyek beugró összegét, mert a sikerélmény tovább inspirálta a kezdetben csak házibajnokságokon küzdő úszópalántát, aki ha néha fáradtnak is érzi magát, trénere biztatására mindig képes folytatni a munkát. A pillangó, hát- és mellúszásban jeleskedő hetedik osztályos tanuló szerint nagyon fontos az alapos bemelegítés, a végén pedig a nyújtás, ezért a szárazon végzett gyakorlatokat is komolyan kell venni. Az átlagosan háromezer, de intenzívebb edzéseken ötezer métert is leúszó lány hasznosnak tartja a kemény tempózást. Természetesen neki sem egyforma minden napja, néha bizony nehezebben megy, de úgy vette észre, ha kellőképpen hisz magában, akkor jobban tud teljesíteni. Kovácsné Szabó Ibolya a történethez már csak annyit fűzött hozzá, hogy nem ijednek meg a nehézségektől, hiszen azok viszik tovább a világot, s nem hajszolják mindenáron a dobogó legfelső fokára való feljutást, mert a tisztes helytálláson kívül a következetes tanulást várják el leányuktól.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.