Ikaruszokat még maga is megjavította, de a mostani modern járműveket a kerékcserén kívül már szakszervizre bízza. Egyik legidősebb négykerekűje elérte a harminc éves kort is, melynek puha üléseit nagyon kedvelték a nyugdíjasok, mert kényelmesebbnek találták. A vállalkozó szerint hosszabb utazáskor érdemes lekötni a gyerekek figyelmét valamilyen videofilmmel, mert hamar szétbütykölik a kezük ügyébe kerülő dolgokat a buszon. Mező Jenő hangsúlyozta: vezetés közben nem tudja teljes odafigyeléssel a tájat szemlélni, de a rengeteg útvonal közül a spanyol tengerpart tetszett neki leginkább, de lenyűgözte Párizs, ahol éjszaka pillantotta meg először az Eiffel-tornyot. Rómában főleg a motorosokra kell ügyelni, mert minden irányból előznek és még a járdára sem átallanak felhajtani.
a tavaszi kirándulás időpontját, ezenkívül sok visszatérő nyugdíjas vendége van, sőt, az egyik volt tanárnő idegenvezetést is vállal a hazai kirándulásokon. Az enesei önkormányzat egyhetes Róma környéki útra készül, a rábapatonai Bolero Tánccsoportot pedig hódmezővásárhelyi versenyre fogja szállítani. Jól érzi magát a sofőr, ha utasai nótáznak hazafele, vezetőtársai közül pedig azokat kedveli leginkább, akik udvariasan jeleznek egymásnak. Azért érezhető, hogy apad az emberek pénztárcája, mert egyre nehezebben szerveznek komplett csoportokat az utazási irodák.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.