Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!
Hirdetés

"Szeressétek az iskolát, mert sokkal jobb lett!"

A bágyogszováti általános iskolát annak idején sokan építették: a helyi téesz dolgozói, a gyermekek szülei, a pedagógusok és a község lakói.  Elődeikhez hasonló célok vezérelték a település vezetőit, amikor beadták pályázatukat a harminc éves iskola felújítására: a tehetséges fiatalok segítése, az itt lakók szellemi gyarapodása és a község további fejlődéséhez szükséges alapok lerakása. A József Attila Általános Iskola projektzáró rendezvényén Horváth László elmondta: a falusi iskolákban tanuló diákoknak is meg kell kapniuk azt a biztos tudást, mellyel képesek lesznek a mai kor kihívásainak megfelelni. – A 2011 tavaszán a társult formában működtetett, kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztése, felújítása címmel kiírt belügyminisztériumi pályázaton sikeresen szerepeltünk, és 22,9 millió forintot költhettünk iskolánkra – fogalmazott a polgármester. Az önkormányzat 4,58 millióval szállt be a projektbe, mely magában foglalta a tetőszerkezet szigetelését, a külső homlokzat felújítását és a nyílászárók cseréjét. A bágyogszováti helyhatóság elégedett a kivitelezéssel megbízott Knapp József, valamint alvállalkozóinak munkájával. – Szeretném megköszönni intézményünk volt és jelenlegi vezetésének rugalmas és hatékony intézkedéseit, hogy a tanítás az építkezés ideje alatt is zavartalan maradhatott, a technikai dolgozóknak pedig azt, hogy biztosították a tiszta, rendezett tantermeket – hangzott az ünnepségen. A beruházással nemcsak a tanulóifjúság és az intézmény tantestülete nyert, hanem a mindenkori fenntartó is, mert várhatóan csökkenni fog a felújított épület fűtésszámlája. A helyiek azt szeretnék, ha ezzel nem állna meg a korszerűsítés, és lassan a tantermek is megújulnának. Horváthné Patyi Klára mb. igazgató arról beszélt, hogy a jövő nemzedékéért és a tudás fellegváráért mindig érdemes áldozatot vállalni.

Kiss Balázst
a felújítás nem zavarta, és a munkálatokból mindössze annyit érzékelt, hogy sokan voltak a szakemberek, de szerinte jól végezték a dolgukat. A másodikas fiú után Udvardi Dominika mondta el, hogy mit gondol: a harmadikba járó lánynak tetszik a megszépült iskola, és reméli, hogy a kánikulában sem lesz nagyon melegük. Vitéz Diána sokkal szívesebben jár a felújított épületbe, ráadásul régen beázott a tető, s emiatt a levegő is áporodott volt. Gács Krisztián ötödikes korában a rábapordányi tagiskolából jött át Bágyogszovátra, ahol nagyon jól érzi magát. A hetedikes fiúnak a beilleszkedés sem okozott gondot, s azóta sok barátot szerzett. Amikor cserélték az ablakokat, a külső zaj kicsit zavarta az órákat, de a kellemetlenséget feledteti, hogy sokkal jo
Beküldés dátuma: 2012. 06. 26.

Kapcsolódó hírek

  • Idősek napi ünnepség Csornán

    A fiatalabb nemzedékek feladata, hogy az időseknek olyan életkörülményeket biztosítsanak, melyek lehetővé teszik számukra az öregkorhoz méltó derűs életet, és nem csupán az idősek napján, hanem az év minden napján, mert megérdemlik azt a törődést, ami jár nekik.

További hírek