Az évforduló kiemelkedő dolog a cég életében, hiszen a sikerekben és gyarapodásban eltöltött két évtized még az emberi lépték szerint is nagy idő – mondta Kató Aladár vezérigazgató. Tovább folytatva közölte: A békéscsabai és a tatai gyáregységekkel kiteljesedett konszern hazánkban 350 munkatársat foglalkoztat, és itteni éves árbevételük a válság ellenére is 9 milliárd forintra rúg (azt megelőzően 14 milliárd forint volt). Termékpalettájukon különböző színű és formájú égetett agyagcserép szerepel. Ezt a kombinációt egyetlen magyar gyártó sem képes előállítani. A magas minőséget és esztétikumot képviselő, rendkívül nagy fajtaválasztékban kínált árucikkek az összes vásárlói igényt kielégítik – tette hozzá a 36 éves szakmai múlttal rendelkező vezető.
A válság a Tondach gyárait sem kerülte el, de a környező országok építőanyag kereslete lényegesen szerényebb mértékben csökkent, mint Magyarországon. Az évente 450 millió tetőcserepet és 250 millió téglaegységet előállító, 250 millió eurós árbevételt produkáló Tondach annak az osztrák cégcsoportnak tagja, amely Ukrajnát kivéve tíz közép-kelet-európai országban vetette meg a lábát. Termékeik minőségét több mint három évtizedre garantálják, és a Tondach cserepei ennek a dupláját is bírni fogják.
Csorna említése ebben az esetben márkát jelez, és a vásárlót nem kell sokat győzködni arról, hogy megbízható terméket ajánlanak a figyelmébe.
A magas vastartalommal rendelkező, kiváló alapanyagból készülő csornai cserépnek jó híre van a Rábaközben, és hetven-nyolcvan esztendő múltán is csak esztétikai okok miatt szokták lecserélni – fogalmazott Kató Aladár.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Megkezdődött a 2023/2024-es tanév a csornai Széchenyiben
Nincs miért izgulni az elsősöknek, hiszen 2023 szeptemberétől a széchenyisek nagy családjához, összetartó közösséghez tartoznak valamennyien.
-
Kapuváron külön épületben tanulnak az alsós és felsős évfolyamosok
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában a 2023/2024-es tanévtől számos változás lépett életbe: több ismeretlen arc, új pedagógusok, az azonos korosztályba tartozó gyerekek helycseréje miatt pedig sokuknak szokni kell az új környezetet.
-
A csornai Pántlika Táncegyüttes és vendégei búcsúztatták a nyarat a premontrei parkban
Vendégjárás címmel tartott táncos-zenés délutánt a csornai Pánlika Táncegyüttes. Immár öt éve annak, hogy a pánlikások – a közönség nem kis örömére – vendég fellépőket hívnak Csornára, hogy közösen búcsúztassák a nyarat.
-
Városi elismerések átadása a Csornai Premontrei Rendház dísztermében
Egyik legősibb ünnepünk, a keresztény magyar állam alapításának alkalmából tartottak megemlékezést a Csornai Premontrei Rendház dísztermében.