Legalább hatvanezer embert érint az a mosonmagyaróvári nagytérség területén lévő több mint húsz depó, mely a természeti környezetbe való szakszerű visszaillesztése után nem fogja tovább szennyezni a területet. A több mint 3 milliárd forintból megvalósuló rekultiváció célja, hogy megszűnjön a levegőt és talajvizet károsító hatás - közölte

M
ajor András. A hatástanulmányok alapján megállapítható: nem rendelkeznek a szükséges műszaki védelemmel az érintett hulladéktárolók, így a rendezett felület hiányában illegális egységként működnek. Az önkormányzatok csak néhány kivételes esetben tudják lefülelni a szemetelőket, ami Csornán is hatalmas küzdelmet jelent. A képviselő a környezetszennyezésen túl az elhanyagolt lerakatok tájképromboló hatását is megemlítette, mint például a gyöngyösmajori , valamint az Őrangyal temető mögötti területen.
A 2005-ig bezárt lerakatok helyett Jánossomorjára szállítják a területen keletkezett hulladékot. A rekultivációs projektet hetven település önkormányzata által létrehozott társulás kezdeményezte; ezek közül húsz helyhatóság érintett a pályázatban - mondta Major András. A 2012 júniusáig uniós forrásból megvalósuló projekt támogatási szerződését már aláírták,

és több helyen megkezdődtek a rekultivációs munkák. A 900 millió forint önerővel kiegészített forrásból tíz hulladékudvart építenek (Beleden, Csornán, Halásziban, Jánossomorján, Kimlén, Kónyban, Lébényben, Mosonmagyaróváron, Rajkán és Szanyban). Továbbá fejlesztésre kerül a projekt területén a szelektív hulladékgyűjtés rendszere, és nagy figyelmet kap a megelőzés, valamint a házi komposztálás bevezetése. A csornai képviselő szerint oda kellene figyelni a papír, az üveg és a műanyag különválasztására, hogy újrahasznosíthatók legyenek a másodnyersanyagok, s ezáltal csökkenjen a környezetszennyezés. Bevezetik a házhoz menő zöldhulladék-gyűjtést, és e célból gyűjtőedényeket helyeznek el a közterületeken is. A jánossomorjai telepen is számos beruházás várható: új válogatóművet és komposztálóteret építenek, ezenkívül beüzemelik a vegyes hulladékban található, nagy fűtőértékű anyagok válogatására alkalmas mechanikai kezelőt.
Major András arról is beszámolt, hogy a képviselő-testület legutóbbi ülésén újabb hulladékgyűjtő-szigetek kijelöléséről döntött. Csornán eddig 11 helyen létesítettek szelektív hulladékgyűjtőt kísérleti jelleggel, de a mostani projekt szerint ezeket megszüntetik, és helyettük újabb 15 helyszínen teszik elérhetővé a szemét tudatos szétválasztására szolgáló tárolókat. Aki szeretné külön-külön üríteni a papírt, a műanyagot és az üveget (fehér és színes), Csornán a következő helyeken talál erre alkalmas gyűjtőszigetet: a Petőfi lakótelep Széchenyi út felőli oldalán, valamint a konditerem melletti részen, a Rákóczi-iskola Andrássy úti parkolójánál, a Felsőszeri lakótelepi játszótérnél, a Szent István téri kollégium mellett, a Mártírok terén lévő szolgáltatóháznál (az épület mögé fogják helyezni), a Soproni út 56/A-nál található szervizút melletti parkolóban, az Erzsébet királyné és Köztársaság u.sarkán, az Erzsébet királyné úti Reál élelmiszerbolt bejáratánál, a Kossuth Lajos utcai tejcsarnok mellett, a Sziget utca 2.számú boltnál, a Lehel tér és Jázmin u.sarkán, a Hegyeshalmi és Uszoda utca közötti belső szervizúton, Földszigeten az Árpád úti bolt mellett, Csatárimajorban a Fő utcai kocsmánál.