35 éves a Castrum SC Kapuvár

– Akik nyomon követik a kapuvári karate történetét, látják, hogy a Castrum, vagy annak idején a Lakótelepi SE mindig ott volt az élvonalban – összegezte a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő sportegyesület teljesítményét a Bodor Ödön városi díjjal elismert Pantelics Péter.

Hosszú és tartalmas időszak van a 35 éve működő Castrum SC mögött. Ha a számoknál maradunk, negyvennél is több Európa- és világbajnoki címet szereztek ez idő alatt.
– Amikor befejez az ember egy esztendőt, túl van a versenyen, akkor máris jön a következő, tehát mindig ott a következő cél. Ez a 35 év is úgy telt el, hogy lényegében folyamatosan előrenéztünk és célokat követtünk – fogalmazott Pantelics Péter. A sportegyesület elnöke a labdarúgókat hozta fel példának, hisz nekik elengedhetetlen a jó focipálya, a karatésoknak ugyanígy az edzőterem. A castrumosok 35 év után eljutottak oda, hogy van egy szép nagy, tatamival borított edzőtermük. – Gyermekkori álmom valósult meg mindezzel, mert amikor én versenyeztem, pincékben, garázsokban végeztük a plusz edzéseket, vagy épp a szabadban, ha nem esett az eső. Fiam, Bence is már remek versenyző és szép eredményekkel rendelkezik. Adjuk meg a legtöbbet a gyerekeknek – hangsúlyozta az elnök, aki szerint a Castrum annyival többet ad az átlagos sportegyesületeknél, hogy nemcsak az edzésekre figyelnek oda, hanem élményszerűvé teszik a gyerekeknek a sportot.
– A rendőrség régi épületében a felújítások még tartanak, de a termekben már tudunk edzeni, persze a mostaninál még komfortosabbá lehet tenni a helyiségeket. A lényeg, hogy a karatésok ilyen szép helyen edzhetnek. Nyilván vannak sokkal jobb edzőtermek mindenféle profi felszereléssel, de ezt lényegében mi építettük át a támogatóink segítségével. A gyerekekkel festettük, csiszoltuk, javítottuk, hogy még otthonosabb legyen – mondta Pantelics Péter.
Sokat köszönhetnek Hámori György polgármesternek, a képviselő-testületi tagoknak, Gyopáros Alpár országgyűlési képviselőnek – jegyezte meg az interjúalany, majd hozzátette: – Igyekszünk mindezt megszolgálni, hisz hozzuk az eredményeket, hogy Kapuvár hírnevét minél messzebbre vigyük. Ezenkívül megragadjuk a pályázati lehetőségeket, a személyi jövedelemadó egy százalékéból pedig 155 ezer forint gyűlt össze, melyet a felszerelésekre és a versenyeztetésre fordítjuk. Civilek és vállalkozók is segítenek minket, vagy ha szakmunkára van szükségünk, akkor ismerőseink jönnek és segítenek. Az ezermester apukákra is számíthatunk, ami nagyon jó, mert a gyerekek kulturált körülmények között edzhetnek.
Közel 100 fővel működik az egyesület a három szakosztályt egybevetve. A 35. évfordulót méltó módon ünnepelték meg: Az udvaron sátrat, légvárat és trambulint állítottak fel a gyerekeknek. Nem maradt el a szabadtéri bográcsozás, a grillezés, tehát rövid időre felfüggesztették az edzést, hogy a szórakozásra is jusson idő. A teremben karaokét, diszkót, dzsessz dance partyt rendeztek, csupa olyan dolgot, amihez a fiataloknak kedve volt. A helyiségekben megtalálható a biliárdasztal, a kártya, a társasjáték, a darts és a csocsó. Lényegében a Castrum egyfajta ifjúsági házként nőtte ki magát, amiben nagy szerepe volt az önkormányzatnak, hiszen tőlük kapták az épületet. – Olyan mint egy játékbarlang, annyi mindennel rendelkezünk – mondta örömmel Pantelics Péter.

A fizikális felkészítés mellett a Castrumban nagy hangsúlyt helyeznek a mentális erőnlétre is. – Az ember igyekszik a feszültséget oldani a gyerekekben, mert a versenyre való felkészülés elég nagy stresszel jár. A fiatalok remek technikai tudással rendelkeznek, megcsinálnak mindent az edzésen, viszont amikor odakerülnek a versenyre, elfogja őket az izgalom, a görcsösség, akkor ezt viszont oldani kell. Az edzőteremben a versenyek előtt, az edzések végeztével lekapcsoljuk a villanyt, csak a piros ledes óra világít, és elindítjuk a relaxációs zenét. Igyekszem motivációs beszédet tartani, ellazítani őket meditációval. El kell hinniük, hogy az előttük álló megméretés nem életük versenye lesz és – ha nem úgy sikerül, ahogy elképzelték, esetleg kiesnek az első körben, vagy a dobogó harmadik fokára állhatnak csak fel, így nem az övüké lesz az aranyérem, – a világ akkor sem omlik össze. Az élet megy tovább. Elsősorban azt kell megtanulniuk, hogy amiért dolgoznak, az eredménytől függetlenül már az övék. Sokszor nem a cél a legédesebb dolog, hanem az út, ami oda vezet; az a sok szenvedés, az a sok kitartás és munka.