Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

65 éves a bágyogszováti sportegyesület

A kezdeti lépéseket az iparosok segítették, az első szerelést pedig házi tojás és szalonna eladásából finanszírozták. Az egyik kónyi háznál rendezték be az öltözőt, tisztálkodásra pedig az itató vályúnál volt lehetőség. A játékosok lőcsös szekérrel jártak el a vidéki meccsekre. Az egyesület első járási bajnoki címét 1955-ben szerezte. A hölgyek röplabdacsapatot alkottak, és a focistákkal együtt járták a környék településeit. A ‘60-as évektől a kézilabda sportág is meghonosodott a községben. A kor igényeinek megfelelő modern öltözőt 1984-ben adták át, majd az új összetételű és szemléletű elnökség vállalkozási bevételekből jelentősebb összeget fordítottak sportcélokra. Az NB. II.-ben szép eredményeket elérő kézilabdások az 1994/1995-ös évadban aranyéremmel koronázták meg teljesítményüket. Bágyogszovát önkormányzata a bajnok csapat tagjainak és vezetőinek díszpolgári címet adományozott. A rendszerváltás után több vállalkozó is az egyesület mellé állt, melynek tagjai felajánlásaikkal támogatják működésüket, az önkormányzat pedig évről évre biztosítja a versenyeztetéshez szükséges összeget.
Beküldés dátuma: 2011. 08. 24.

Kapcsolódó hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

További hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

  • 20 éve alakult a kapuvári néptánciskola

    Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.

  • Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon

    Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.

  • Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub

    A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.

Hirdetés
DANUBIUS play