Beledben olyan rövid idő alatt történt a lelkészváltás, legalábbis az újonnan jövők szemszögéből, hogy az új tiszteletes, valamint felesége napjainkban próbálja megismerni a gyülekezetet és a körülményeket.
Korábban beszámoltunk róla, hogy Béres László augusztus 31-ével távozott Beledről, helyette pedig Blatniczky János Dániel érkezett az evangélikus gyülekeztet élére. A nejével és négy gyermekével betelepült tiszteletes felesége Sopronban hitoktató, ezért számít a segítségére a családfő.
– 1997-ben végeztem Budapesten az akkori Hittudományi Egyetemen, és a Békés megyei Tótkomlósra kerültünk, ahol két év segédlelkészség után megpályáztuk a Nógrád megyei Szügy község lelkészi állását. Itt tizenöt évig szolgáltunk feleségemmel, utána egy esztendei pilisi szolgálat következett. Amikor a beledi gyülekezet meghívott, elfogadtuk az invitálást – mondta a nemrég érkezett lelkész, aki elsődleges feladatának nevezte az evangélium hirdetését, ezért minden egyéb dolog csak ezután következhet. A megtérésre hívás, az üdvösségről szóló bizonyságtétel egészen kicsi kortól elkezdődhet. A házaspár szívesen vállalja a hitoktató feladatokat. A négy és fél évestől egészen a tizenhét éves korú fiúkkal megáldott pár jól ismeri a gyermekneveléssel járó örömöket és nehézségeket.
– Alapvetően mindig mindent együtt csináltunk a feleségemmel, természetesen egyfajta munkamegosztásban. Mivel az ő hétvégéi szabadok, ezért örömmel adom át neki a gyerek istentiszteleteket. Mindjárt az első alkalommal úrvacsorai istentisztelettel kezdtük itteni szolgálatunkat – mesélte a riportalany.
Az egyház törvényi rendje biztosítja az alapokat, a helyi jellegzetességeket pedig nem idegenkedve, hanem nyitott szívvel érdemes befogadni – osztotta meg a tévénézőket érzéseivel Blatniczky János Dániel. Az istentiszteletek megtartása húszévnyi szolgálat után nem okoznak neki nehézséget, az embereket pedig a beszélgetések során lassanként meg fogja ismerni. Nézete szerint a szeretetre ugyanolyan viszontválasznak kell érkeznie.
– Úgy jöttünk ide, hogy sok mindenről beszélgettünk a gyülekezet vezetésével, az előttünk itt szolgált tisztelendővel, de hivatalos átadás interjúnk készítésekor még nem történt meg. (Az ünnepélyes beiktatásra november 14-én 10 órakor kerül sor, a szombati istentiszteleten.)
A házaspár életében az utóbbi időben sok és gyors váltás történt, amit észrevettek a gyermekeiken is, akik inkább ragaszkodtak volna az eddig megszokott környezetükhöz, de a lelkész szerint ez így természetes. Az örömteli dolgok arra valók, hogy segítsenek átvészelni a kezdeti nehézségeket.
A Blatniczky család apraja nagyjának köze van a zenéhez, amit nem az istentiszteletek színesítésére használnak fel, hanem Istentől kapott adománynak és eszköznek tekintik a bizonyságtételre. A muzsika még átvehetőbbé és fogyaszthatóbbá teszi az igei üzenetet.
Blatniczky János Dániel a gyülekezet tagjaival egyelőre keresi a közös hangot, a szintén nemrég Beledbe érkezett katolikus plébánossal pedig – a korábbi gyakorlatához hasonlóan – szeretne jó viszonyt ápolni. – Valószínűleg sok mindenben egy cipőben járunk, ezért segíteni fogjuk egymást – mondta az evangélikus lelkész.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.