Szervezett, rendezett, és sok támogató által patronált fesztiválról számolt be televíziónknak Horváth László, Bágyogszovát
polgármestere.
Komplett főzőcsapatok, lelkes háziasszonyok készítették a sok-sok finom éltelt a negyedik alkalommal megtartott bágyogszováti káposztafesztiválra. Idősek, fiatalok egyaránt megmutatták előadóképességüket, de nagy tapassal díjazták a civil szervezetek bemutatóját is. A bágyogszováti káposztafesztivál nemcsak megyénkben népszerű, mert távolabbról is érkeztek vendégek.
Az előkészületek már tavaly decemberben megkezdődtek, hiszen az este sztárvendégeivel jó előre le kellett fixálni az időpontokat – mondta a település vezetője. A kétmillió forintos költségvetésű rendezvény szervezésekor amennyire lehetett, természetesen megpróbálták a kiadásokat lefaragni. Horváth László szerint lassan kétnapos fesztiválban gondolkodhatnak, mert ennél több programot huszonnégy órába nem sűríthetnek bele. A tapasztalatokat leszűrve a gasztronómiai elemeket lehetne továbbfejleszteni.
– Ha minden jószándékú ember arra törekszik, hogy a káposztafesztivál sikeres legyen, akkor az úgy is lesz – hangzott a jövőnek szóló megállapítás. Tóth Ferencné Ella csapata több mint nyolcszáz darab rétest készített. A nyugdíjasklub tagjai szintén hozzájárultak az ételek előállításához.
Mennyire ízlett a káposzta? A község vezetője is megkóstolta, és szerinte finom volt, de azt javasolta, inkább kérdezzük meg a látogatókat, mert nekik is nagyon ízlett.
Évfordulós megemlékezések, közösségi rendezvények Kapuváron
Az utókorral meg kell ismertetni hazánk történelmét, mert jó, ha tisztában vannak a fiatalok a múlt eseményeivel.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.