A Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Szolgáltató Központ munkatársai közül tavaly ősszel betegedtek meg sokan, de idén szerencsére teljes létszámmal dolgozhatnak. A tapasztalatok szerint egyre nagyobb szükség van a szociális ellátórendszer munkájára.
A Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Szolgáltató Központ munkatársait továbbra is nehéz kihívások elé helyezi a koronavírus-járvány, amit össze sem lehet hasonlítani az egy évvel ezelőtti eseményekkel.
– 2020-ban még abban reménykedtünk, hogy pár hónap alatt lezajlik az egész és felszabadul a világ. Sajnos nem így történt – fogalmazott Odoricsné Buthi Krisztina, aki szerint a legnagyobb problémát a bizonytalanság és az egymásnak néha ellentmondó információk sokasága okozza az emberek számára. Sajnos mindenki megtapasztalja, hogy egyre több a megbetegedés és növekszik a kórházban ápoltak száma.
Televíziós riportunk készítésekor az intézményvezetőnek egyetlen igazolt COVID-os idős emberről sem volt tudomása, és a járvány miatt mindössze néhány személy kért segítséget a családsegítő szolgálattól.
Odoricsné Buthi Krisztina megjegyezte: A bajok közepette fel sem merült bennük, hogy magára hagynák a családokat, hiszen a problémák inkább sokasodnak, tehát még nagyobb szükség van a szociális ellátórendszerre.
A szociális szférában dolgozók a lehetőségekhez képest kiegyensúlyozottan végzik a munkájukat, és úgy vélik, jelenleg elviselhető a helyzet, de ettől függetlenül azért érzik a mindennapok során rájuk rakódó nehézségeket. Labilisabb az emberek hangulata, tesztelési-oltási lázban égnek, ami miatt többen fordulnak hozzájuk támogatásért. Sajnos többen elvesztették a munkahelyüket, emiatt rosszabb anyagi helyzetbe kerültek – állapította meg az intézményvezető, aki arra gondolt, hogy nagyon sok ausztriai munkahely szűnt meg az elmúlt időszakban, és főleg azoknál a családoknál, akik idényszerűen jártak ki dolgozni. Természetesen a kieső bevételt egy az egyben nem tudják pótolni számukra, de különböző segélyezési formákat, támogatási lehetőségeket keresnek a rászorulóknak. Utóbbi megoldásában az önkormányzatok is hatékonyan közreműködnek. Bevett gyakorlat, hogy tartós élelmiszer-beszerzéssel is hozzájárulnak a családok nehézségeinek enyhítéséhez. Első körben azoknak a rászoruló családoknak osztják ki a csomagokat, amelyek kapcsolatba kerültek a családsegítő szolgálattal. Ezenkívül hasznos tanácsokkal látják el a bajba jutott embereket, akik remélhetőleg rövid időn belül vissza tudnak térni a munka világába.Ez a kedvezőtlen fordulat nemcsak az emberek megélhetésére van rossz hatással, hanem a családtagok közötti feszültséget is előtérbe helyezi. Plusz nehézséget okozott az is, hogy bezárt az óvoda és az iskola, ami miatt a kisebb gyerekekkel valakinek otthon kellett maradnia.
– Igyekszünk reagálni ezekre a dolgokra, ugyanakkor azt látjuk, hogy az oktatási rendszer is jóval felkészültebb, mint tavaly tavasszal. Az online oktatás miatt is kevesebb most a probléma, csak a családok egyéb terhei lettek nagyobbak – hangzott a telefonos interjúban.
Az idősek a vírushelyzetben is ugyanúgy megkapják a házi segítségnyújtás és étkeztetés kapcsán a megszokott ellátási formákat, tehát egyetlen nyugdíjas sem szorul ki az ellátásból, sőt, folyamatosan növekszik a szolgáltatásokat igénybe vevők létszáma.
A családsegítő munkatársai a biztonsági előírások betartásával veszik fel a kapcsolatot az ellátottakkal, elsősorban telefonon és interneten keresztül, de ha mindenképpen ki kell menni a helyszínre, a szabad levegőn, kapun keresztül beszélik meg egymással ügyes-bajos dolgaikat. Továbbra is van ügyfélfogadás, de előzetes időpont egyeztetéssel, ügyelve arra, hogy egyszerre ne tartózkodjon több személy a helyiségben. A gyakori szellőztetés mellett is betartják azokat az utasításokat, amelyek a szakhatóságok előírnak számukra.
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.