Nehéz a fiatalokat helyben tartani, és összefogni, mivel a legtöbbjük más településen tanul, de a beledi Egyesített Szociális Központ munkatársai mindent elkövetnek annak érdekében, hogy megismerjék és kielégítsék igényeiket. Pályázati forrásból valósult meg az a tavaly egész éven át tartó ifjúsági programsorozat, melynek a végére ütőképes és
![Odoricsné Buthi Krisztina](/admin/kepek/hirek/2011220315.jpg)
aktív csoportot sikerült létrehozni. Kirándulások, tréningek, tapasztalatcserék, ötletbörzék színesítették a rendezvényeket.
Odoricsné Buthi Krisztina elmondta, hogy jól ismerik Beleden azt a huszonöt-harminc főből álló ún.kemény magot, akik sok időt töltenek együtt, ezért könnyebben mozgósíthatóak a helyi rendezvényekre. A szociális központ vezetője hangsúlyozta: szeretnék, ha ez a csoport kinőné magát, és többen csatlakoznának kezdeményezéseikhez. A szervezők azt akarják elérni, hogy az érintett korosztály maga találja ki a szabadidős programjait, hiszen a külsősöknek nagy fejtörést okoz annak eldöntése, hogy mi kötné le az ifjúságot. A szociális központ munkatársai várják az ötleteket, de természetesen a lebonyolításban már közreműködnének. Eddig a következő igényeket fogalmazták meg az érintettek: több sportolási lehetőséget szeretnének, például teniszt vagy a röplabdát, valamint a kocsmáknál szívesebben látogatnának egy-egy pizzériát vagy kávézót.
Az önkormányzattal közösen elkészült a 2011-es helyi ifjúsági koncepció, melynek fontos lépése a nyáron indítandó kerekasztal-találkozó. A győri Széchenyi István Egyetem szociális munkás hallgatói kutatást végeznének a településen – tudtuk meg Odoricsnétól –, és a szociális központ dolgozóira hárul az a feladat, hogy meghatározzák a tanulmány célját. A felmérés eredménye segíteni fogja a beledieket abban, hogy jobban megismerjék a helyben élő, tizenöt-harminc év közötti korosztály gondolkodását és terveit. A beledi Egyesített Szociális Központ minden évben aktív szervezője és résztvevője a pünkösdi fesztiválnak, s így lesz ez idén is. Délelőtt tíz órától kora estig várják a gyermeket a kézműves foglalkozásokra és a különböző ügyességi játékokra.
Beküldés dátuma: 2011. 06. 15.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Díjnyertes borok, minőségi ételek, színvonalas fellépők a csornai fröccsnapokon
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
-
A Beledi Egyesített Szociális Központ öt turnusból álló nyári tábort szervezett
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
-
Idén a Kapuvár Térségi Általános Iskola szervezett tábort a szünidőre
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
-
Ézsöl Krisztián nagy örömként élte meg felszentelését
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.