A tavaszi szezon induló mérkőzése győzelemmell zárult, de ahogy haladt a bajnokság, egyre romlottak a beledi focisták kilátásai. Kovács Béla szakosztályvezető a 11. helyezést tartotta volna reálisnak, de ehhez képest lejjebb csúsztak a ranglistán.
A beledi labdarúgók a tavaszi szezonra a tabellán való feljebbjutást tűzték ki célul, ami sajnos nem sikerült, mert a 13. helyen zárta a mérkőzéssorozatot a csapat. Kovács Béla szerint azért van valami pozitívum az egészben, hiszen a fiúk játéka sok jót hozott ebben az idényben.
– Ebben közrejátszott az is, hogy új edzővel, Lenzsér Zsolttal vágtunk neki és öt játékost igazoltunk a csapathoz. Itthon, hazai pályán megvertük Gönyüt és az a három pont nagyon fontos volt kezdésnek, azonban a Győrszentiván és Gyirmót elleni mérkőzésen rengeteg helyzetet kihagytunk – tette hozzá a szakosztályvezető, aki szerint ha a csapat továbbra is megtartja egységét, a következő évadban is legalább a megyei első osztály középmezőnyében teljesítenek. Az utánpótlás korosztályban játszó fiatalok közt látnak olyan tehetséges labdarúgókat, akik töretlen hozzáállással idővel bekerülhetnek a kezdő csapatba.
A beledi labdarúgók felszerelésben nem szenvednek hiány, de lényegesen mások a lehetőségeik, mint például a csornai vagy kapuvári csapatnak, amelyeknek már csak a település méreténél fogva is több opció kínálkozik. Ausztria elszívó erejével is meg kell küzdeniük: télen például öt játékosuk igazolt a határon túlra, de Kovács Béla szerint ez a probléma inkább a magasabb osztályokat érinti.
– Fiatal nevelésű játékost bizonyos korig nem engednék ki Ausztriába, mert nem azért nevelik őket a különböző akadémiák. Ugyanez igaz az utánpótlásra is, mert a vidékieket nem hallgatják meg Pesten, íróasztalok mellett hozzák meg a döntéseiket. Rendet kellene végre tenni a fociban – fogalmazott a beledi szakosztályvezető. Hozzátette: náluk jó közösség dolgozik, a szülőkkel együtt sokat tesznek a fiatalok előmeneteléért.
Az átigazolást követően a felnőtt csapatból két-három személy fog távozni, és főleg támadó harmadot szeretnék megerősíteni, ezért négy-öt új játékos igazolására számítanak az augusztus második hetében induló bajnoki szezonra.
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről
Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.
Bölcsődék Napja Csornán
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása
Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink: - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.
Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában
2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.