A beledi Nagy Iván a vadászlesen találja ki következő alkotását

Nagy Iván már kicsi korában fúrt, faragott, barkácsolt, középiskolás korában pedig végképp elkötelezte magát a fával. Felmenői közül dédnagyapja kötődött ehhez az anyaghoz, mivel ő ácsmester volt.

A 28 éves fafaragó Beledben töltötte gyermekéveit, majd soproni szakképző iskolában asztalos szakmát szerzett. A fafaragásra egy vadásztársasághoz tartozó baráti kör tagjai ösztönözték, akik láttak benne fantáziát. A fiatalembert egykori testnevelő tanára látta el szerszámokkal, aki erdélyi származású lévén, szintén kapcsolatba került a fával. A székelykaput közösen készítette mesterével, aki mutatott neki néhány hasznos fogást, de Nagy Iván szerint ezt a fajta tevékenységet nem lehet egy az egyben megtanítani, mert mindenkinek magának kell ráérezni.

A beledi műhelyben trófeaalátétek, órák, képek, képkeretek készülnek, de a fafaragó különösebben nem válogat, mert amiben fantáziát lát, elkészíti. Elsősorban a természetközeli vagy azt megidéző tárgyakat szereti kifaragni, és gyakran a vadászlesen találja ki, hogy mi lesz a következő téma. Az alkotó elképzelését rajba önti, melynek megvalósításához hársfa, tölgyfa, kőris és dió kerül a munkaasztalra. Sok mindenre használhatók a modern CNC gépek, de inkább csak sorozattermékek előállítására alkalmasak, ezért az igazi kézimunka eredményeit nem tudják visszaadni. A tárgyak előállításához többféle technikát alkalmaz, így előkerül a dekopír- és szalagfűrész, valamint a ragasztó és a gyalu. Szarvast ábrázoló faragása hosszabb időt vett igénybe, mert alkalmanként egy-másfél órát tudott rászánni művére, miközben többször átgondolta a formázást és a felesleges, oda nem illő részek eltávolítását.

A Beled Napján munkáival bemutatkozó Nagy Ivánnak jelenleg hobbija a fafaragás, de szeretné komolyabban művelni, amihez tudja, hogy elengedhetetlen a műhely fejlesztése is. Az amatőr alkotó életében újabb kiállítás egyelőre nincs kilátásba, de minden megkeresésnek nagyon örül.