Persze időről időre előfordul néhány ellenvélemény, de miután megbeszélték, letisztázták a nézeteltéréseket, békésen élik mindennapjaikat. Nagyon aktív, könnyen mozgósítható, összetartó csapat – jellemezte a Beledi Ezüstfenyő Nyugdíjas Egyesület működését Tömböly Ildikó. Az elnök leszögezte: nagyon szeret utazni a társaság.
A Beledi Ezüstfenyő Nyugdíjas Egyesület tagsága annyira kedveli a közösen szervezett utazásokat, hogy újabban kicsi és nagy kirándulásról beszélnek. Legutóbbi nagyobb kiruccanásuk Pozsonyba vezetett, ahol megtekintették a természeti csodákat és a legfontosabb magyar vonatkozású épületeket. A távolság és a létszám miatt egy bágyogszováti személyszállító cég buszával jutottak el a helyszínre.
Több rövidebb utazásra is rászánták magukat. Például meglátogatták a nicki duzzasztóművet. Nagyon ízlett a társaságnak a helyi vendéglőben elfogyasztott halétel, mely után egy Rába-parti sétával töltődtek fel. Jól érezték magukat a rododendronok hazájában, a Jeli arborétumban is.
A Magyar Falu Program pályázatán jutottak hozzá ahhoz a kisbuszhoz, melyet egykoron a Sopronnémeti Sportegyesületnél használtak. A gépjárművezetővel együtt kilenc fő szállítására alkalmas közlekedési eszköz nagyon jó műszaki állapotban van, ezért örülnek a beszerzésnek és a pályázati lehetőségnek. Az egyik egyesületi tag idejét, energiáját nem kímélve ellátja a sofőri teendőket, de olyan eset is előfordult, amikor az elnök ült be a volán mögé. Amint elindul a busz a nyugdíjasokkal, megkezdődik az élénk beszélgetés, hisz rengeteg mondanivalójuk van egymásnak – mondta nevetve Tömböly Ildikó.
A beledi nyugdíjasok rendesen diktálják a tempót vezetőjüknek, aki megpróbál eleget tenni az elvárásoknak, de a nagyívű terveknek gátat szabhatnak az anyagiak. Az egyesület háromezer forintos tagdíjából összegyűlt pénz nem lenne elég mindenre, ezért alkalomadtán kipótolják saját pénzzel. A nívósabb, nagyobb cégek ha nem is jelentős összeggel, de támogatják a nyugdíjasokat.
A nyugdíjas egyesület rendszeres időközönként tartja összejöveteleit. Előfordul, hogy nem tudnak találkozni minden héten, de elvárja a tagság, hogy legalább kéthetente történjen valami – mesélte Tömböly Ildikó. Ősszel beindult a dalárda, mely szintén szép létszámmal működik, ugyanakkor náluk már rég nem elvárás, hogy mindenki megjelenjen, hiszen ebben a korosztályban már elég gyakoriak az egészségügyi problémák.
Az egyesület és a város életében is az egyik legnagyobb attrakció a nyugdíjas olimpia, melyen a környékbeli településekről is egyre többen részt vesznek. A rendezvény főszponzora a beledi önkormányzat, de az általános iskola pedagógusaitól és diákjaitól is rengeteg segítséget kapnak. A programok nem a fiataloknak szólnak, ennek ellenére az idősek rangadóján a gyerekek is jól szórakoznak.
A nyugdíjasok szeretnék megszólítani a fiatalabb korosztályt is, hogy valamennyien hozzájáruljanak a pezsgő kulturális élet kialakításához. Tömböly Ildikó szerint szemléletváltásra lenne szükség, mert nem elég, ha csak a „sült galambot” várják az emberek, hiszen tenni kell azért, hogy megmozduljon a település apraja nagyja. A közösségi programok megvalósításához az önkormányzat nyújtja a legnagyobb segítséget, de szükség van minden előrevivő ötletre. Vége annak a világnak, amikor a civil szervezetek csak tartották a markukat a támogatásért, mert ma megállás nélkül pályázni és informálódni kell.
A járvány ideje alatt sokkal zárkózottabbak lettek az emberek, azóta viszont lassan visszatér minden a régi kerékvágásba. Jó hír, hogy az egyesület létszáma évről évre nő, így ma több mint hatvanan vannak, ugyanakkor ez egyre több feladatot jelent a vezetőjüknek, ezért Tömböly Ildikó hálás minden támogatásért. A csapat legfiatalabb aktivistája még nincs hatvan éves és társaival nagyon sokat segít az ügyek intézésében. Az egyesület elnöke jó kapcsolatot ápol Árvai Eszter művelődésszervezővel, valamint Kovács Nóra könyvtárossal. A két szakember szívesen megosztja ötleteit Tömböly Ildikóval, aki viszonzásul beszámol az egyesület terveiről, eredményeiről.
Ahány ember, annyiféle világ. Van aki festeni szeret, mások inkább kézműveskednek, vagy főznek. – Magam se gondoltam, hogy ennyi örömöt tudnak okozni azzal, hogy mennyi mindenhez értenek és szívesen megosztják másokkal is – mondta Tömböly Ildikó egyesületi elnök.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.