Lászlónak hamar megtetszettek, de a katonaság alatt nem tudott ezzel foglalkozni, a háború miatt pedig sokkal nagyobb gondjai lettek. Mostanában csak magyar kiadású bélyegekkel foglalkozik, de korábban kazahsztáni ismerősével cserélgették az értékesebb darabokat. A beledi gyűjtő elmondta: Nagyon nehéz megmagyarázni, hogy mi váltja ki az érdeklődést az emberekből, de az biztos, hogy aki ebbe komolyabban belekezd, azt rabul ejti a gyűjtőszenvedély. A szépség szeretete, a történelem iránti érdeklődés mind-mind befolyásolja a kedvtelést, mert sok ilyen témájú bélyeg kerül forgalomba. Néha olyan tetszetős blokkok cserélnek gazdát, amelyek megjelenése szinte a festményekkel vetekednek, de az azokon ábrázolt történet mondanivalója is érdekes. – Tagja voltam a csornai bélyeggyűjtő körnek, és azon keresztül mindent beszerezhettem – mesélte az idős beledi úr, aki úgy gondolja, a bélyegnek manapság nincs nagy értéke. A fiatalokat nem érdekli ez a fajta szabadidős tevékenység, az iskolákban pedig már szinte egyáltalán nincs bélyeggyűjtő szakkör. A filatéliai újság havonta egyszer jelenik meg, amelyben lehet találni még néhány cserére felkínált, értékesebb darabot, de ehhez megbízható partnerre lenne szükség. Tarr László két unokája mindenesetre érdeklődik a hobbi iránt. A nyugdíjas 1955-től 2008-ig a lövészklub elnökeként tevékenykedett, de ezt a tisztségét is rábízta az utódokra.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.