A beteget tanítani kellene egészségének megóvására

A somogyországi kis faluban született Gelencsér Gyula a csurgói gimnázium után került be a pécsi orvostudományi egyetemre. 1966-ban fejezte be az egyetemet, ami után szigorló éveit a győri és a kapuvári kórházba töltötte, majd onnét jött át Csornára. Eleinte a bel- és a gyermekgyógyászat volt a kedvence, mert úgy érezte, hogy ezeken a területeken tud a legnagyobb hasznára válni az embereknek. A körzeti orvosoknak 1976 körül vezették be a szakvizsga rendszert. Általános családorvostani képesítésének megszerzése után hosszabb szünet következett, mert hatvan évesen szerezte meg a foglalkozás-egészségügy szakvizsgát Budapesten. Dr. Gelencsér Gyula azon kívül, hogy nem akart kétkezi munkát vállalni, szeretett volna az embereken segíteni. – Nagyapám azt mondta, itt most már megállhatsz fiam – emlékezett a kezdetekre az orvos. A vöröskeresztes munkát azért vállalta, mert már egyetemista korában részt vett az elsősegélynyújtó tanfolyamok és egészségügyi felvilágosító előadások szervezésében. A tanulmányaival is összefüggött, valamint az egyéniségéből fakadt, hogy gyakran vállalt társadalmi közfeladatokat, és neki ez szinte természetes volt. Országos vöröskeresztes vezetőségi tagként megtapasztalta, hogy a ‘80-as évek végén még mennyivel többet szánt ilyen célra a költségvetés.
Ha összegezni akarná a gyógyításban töltött idestova negyvenöt évét, akkor a legegyszerűbben így tehetné: jó maga és az orvostudomány is sokat változott. Azóta más az egészségügyi ellátás, újabb gyógyszerek kerültek forgalomba, de a betegek mentalitása sem mondható állandónak. Siralmas állapotok uralkodtak az első csornai körzeti orvosi rendelőben, amely a Tekler-féle házban volt, ahol most az autósiskola működik. “Mellékállásban “ három esztendőre elvállalta a városi főorvosi beosztást is, és pozíciójából fakadóan sokat lobbizott a kollégák jobb elhelyezéséért. A mostani körzeti orvosi rendelőt – valamennyi hiányosságától eltekintve – össze sem lehet hasonlítani a ‘70-es évek körülményeivel. A tudományról nem is beszélve, hiszen merőben megváltoztak a kivizsgálás módszerei és a laboratóriumban használt technológiák, valamint az alkalmazott pirulák. Gyakornoki évei alatt inkább a páciensekkel való kapcsolattartásra figyelt. A háziorvos jól emlékszik első betegére, az isiász miatt ágyhoz kötött Turi Vince bácsira a Gárdonyi utcából, s mint mondta, az érintettek még pontosabban megjegyzik a vele való  találkozásokat.
A háziorvos azt a fajta paternalista (atyáskodó)elvet vallja, amely szerint el kell magyarázni a betegnek a teendőket. Ez tőle egyrészt demokratikus hozzáállást igényel, de bizonyos szempontból orvosi tekintélyét is meg kell őriznie, hogy képes legyen hatni a páciensekre, akik saját érdekükben fogadják el és hajtják végre az utasításokat. A tudománytól “kölcsönvett”és segítségként felajánlott útmutatást a betegek sajnos nem mindig hallgatják kitörő örömmel, mert dr. Gelencsér Gyula szerint a berögződött rossz attitűdök (viselkedési formák)nem sokat változtak. – Most is úgy gondolkodnak az emberek, mint harminc-negyven évvel ezelőtt; a régi, békebeli világban azonban nem ilyen volt a megítélése az egészségügyi dolgozóknak, mint amilyen manapság.
Dr. Gelencsér Gyula praktizálása óta annyi változás történt az egyes betegségcsoportokban, hogy külön műsor keretében tudna csak erről alaposabban beszélni, de a következő nagyon feltűnő jelenség: duplájára nőtt az idegi eredetű, mentálhigiénés panaszok száma. Az orvos a depressziós bajokat, a pánik szindróma tüneteit csupán kezeli, de az esetek legnagyobb részében a betegnek azokat az okokat kellene felkutatnia (aktuális gazdasági, társadalmi, környezeti, családi viszonyok), amelyekre a doktornak szinte semmi ráhatása nincsen. A reggeli, ebéd és vacsora helyett fogyasztott drágábbnál drágább nyugtatók nem fogják megoldani a problémákat.
A 2006-ban Csorna Szolgálatáért Díjjal elismert orvos a kitüntetést az egészségügyben kifejtett tevékenysége és a szociális gondoskodás címén kapta meg. Dr. Gelencsér Gyula vöröskeresztnél vállalt szerepe inkább az egészségkultúra fejlesztésében nyilvánult meg, de beletartoztak az elsősegélynyújtó és katasztrófavédelmi oktatások, valamint több egyéb karitatív tevékenység.