távol-keleti dömpingárut kínálnak. Lehet, hogy még a fiatalabbak is hallották, amikor szüleik, nagyszüleik a legendás csornai bárzongoristáról beszéltek, hiszen alig akadt olyan nagyobb társasági összejövetel, melynek részvevői ne kötöttek volna ki Tomózer László nevével fémjelzett presszóban, melynek diszkréten lefüggönyözött rejtekhelyei mögött a szerelmespárok bújtak meg. Igaz, a drapériával elkerített rész ma is megtalálható, csak éppen egészen más célt szolgál: a próbafülkébe inkább magányosan jár az ember. A Csornai Pódium jóvoltából ha rövid időre is, de nemrég feléledt e sosem feledhető műfaj. A szervezőknek a másfél órás programmal nem biztos, hogy az időutazás volt a célja, hanem inkább a mára jellemző musicales fíling továbbéltetése, de az emlékek sok csornaiból megállíthatatlanul előjöttek...
közt még nem működött az alapfokú zenei képzés, ezért zalaegerszegi tanára magánúton képezte a tehetséges fiatalt, aki gimnáziumi érettségije után elszegődött a komáromi presszóba. Innen Balatonalmádiba került, és a településen működő vendéglátóhelyek közül többet is kipróbált. A katonai szolgálatot követően visszatért Komáromba, ahonnét az egyik csornai kirándulócsoport csábította át a Rábaközbe. 1959 karácsonyán nyílt az a presszó, amelynek 1966-os tatarozásáig az alkalmazásában volt, majd átkerült az egyik soproni bárba. A pásztori születésű Bence Jenő épp Magyarországon tartózkodott, aki azzal a kifejezett szándékkal érkezett haza, hogy magyar zongoristával tér vissza az Egyesült Államokba. Igencsak meglepte Tomózer László nemleges válasza, mert magyar zenész még sosem utasította vissza. A jóakaró két év múlva megint Csornára látogatott, akivel közjegyző előtt rögzítették írásban, hogy minden költséget vállalva, három hónapra kiviszi Los Angelesbe.
a többi nációnak pedig szintén az örökzöld melódiák tetszettek. Az amerikai szórakozóhelyeken akkoriban még véletlenül sem érintették a politikai és a vallási témákat, s a lakásukba is csak akkor invitálták az ismerősöket, ha már bensőségesebb kapcsolatba kerültek. A világnézeti gondokat az ajtón kívül hagyták, viszont előszeretettel tárgyalták a sporteseményeket. Tomózer László szabadidejében meglátogatta a környéket, és eljutott Nevadába, Arizonába és Mexikóba.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.