A gyermekbántalmazások idejében való felismerésére hívta fel a szakemberek figyelmét az Emeri Erőforrások Minisztériuma, melyhez útmutatót bocsájtott az érintettek rendelkezésére.
Beledben tanácskoztak nemrégiben a gyermekvédelmi szakemberek. Az Egyesített Szociális Központ – Beled Gyermekjóléti Szolgálata által szervezett programon szó esett a gyermekek testi, illetve lelki bántalmazásáról, valamint ezek mielőbbi felismerésének módszereiről.
A sérülésekkel, horzsolásokkal járó fizikai bántalmazásnak szemmel látható jelei vannak, mentálisról pedig akkor beszélünk, amikor lelki sérülést eredményező konfliktushelyzeteket él át a gyermek. Utóbbi szintén okozhat maradandó károsodást, mely ráadásul kihat a későbbi fejlődésre. Amennyiben a szakemberek ilyet tapasztalnak, azonnal be kell avatkozniuk a család életébe – mondta Odoricsné Buthi Krisztina intézményvezető. A jelzőrendszer tagjai a gyermekkel kapcsolatban lévő személyek: a pedagógusok, az óvónők, a védőnők, a szomszédság és a teljes rokonság.
A gyorsaság nagyon sok problémás helyzettől megóvhatja a kicsiket, viszont ha későn későn érkezik a jelzés, már nem biztos, hogy a káros folyamatot vissza lehet fordítani. A szorongásos állapot, illetve a bűncselekmény elkövetésére való hajlam növekszik, ha az érintettek nem avatkoznak be időben.
2014. első nyolc hónapjában huszonöt alkalommal fordult elő gyermekbántalmazás a szociális központ ellátási területéhez tartozó helységekben. Az esetek nagy része lelkileg viselte meg a kicsiket, míg hét alkalommal testi fenyítést alkalmaztak a szülők. A legjobb családban is elcsattanhat egy-egy pofon – mondta a szakember –, de itt olyan fizikai bántalmazásról beszélünk, amely erős védekező reakciót indíthat el a gyermekben, aki emiatt negatív magatartásváltozás jeleit mutatja. Ha napvilágra kerül a probléma, a családgondozónak egy héten belül fel kell vennie a kapcsolatot az érintettekkel. Némileg árnyalja a képet, hogy kevés eszközzel rendelkeznek a szakemberek, akik emiatt inkább a megelőzésre helyezik a hangsúlyt. Itt lépnek be a képbe az osztályfőnökök, mert ha sikerül bizalmi kapcsolatot építeniük a gyermekekkel, talán a társszervekkel együtt időben be tudnak avatkozni. Sajnos a statisztikák és a valóság is azt mutatja, hogy otthon éri a legtöbb atrocitás a kicsiket.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.