A csornai Bartos ház múltja

A helyiek kiváló gyógyítónak és nagyszerű embernek ismerték néhai dr. Bartos Gábort, aki 1929 és 1971 között élt és dolgozott Csornán.  A köznyelv Bartos házként emlegette az Andrássy u. és Laky Döme utca sarkán álló, egykor rendelőnek is helyet adó épületet (mely a Molnár Kft. tulajdona), ahol ma a Rábaközi Televízió üzemel.  A községi orvos fia szintén az emberek megmentését választotta hivatásául. Az édesapával azonos nevet viselő dr. Bartos Gábor a nyáron meglátogatta Csornát és a volt szülői házat, hogy felidézze gyermekkorát.
A Csornáról elszármazott orvost Szalay Balázs helytörténész kalauzolta a városban, majd stúdiónkban beszélgetett a vendéggel.
– Édesapám Sopronból származik, apja postatisztviselő volt, édesanyja háztartásbeli. Öten voltak testvérek: ketten az első világháborúban hősi halált haltak, édesapja pedig híradószolgálatosként tüdőgyulladásban hunyt el. Apám, aki kiváló tanuló volt a gimnáziumban, a gyengébb képességű diákok korrepetálása révén szerzett keresetével segítette édesanyját. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök ösztöndíjának köszönhetően került a budapesti orvostudományi egyetemre, amelyet jeles eredménnyel végzett el. Kis ideig Gyömörén volt háziorvos, majd a pécsi belgyógyászati klinikára került, ahol belgyógyászati szakképesítést szerzett.
Édesapám abban az időben nősülni készült, és mivel  klinikai munkája díjtalan gyakornoki állásnak számított, korábbi keresményéből élt. A házassághoz biztos alapokat kellett szerezni, ezért megpályázta az akkor üresedő csornai községi orvosi állást. Így költözött Csornára, és alapított családot. Én is innét kerültem ki a nagyvilágba.

A televízió stúdióban nyilatkozó orvos szerint édesapja jól képzett szakember volt, ami nagy népszerűséget szerzett neki. A belgyógyászaton kívül értett a gyermekgyógyászathoz, a szülészethez, a röntgenezéshez, és a kisebb sérülések ellátásához is.
Hivatását és az embereket egyaránt szerette. Szociálisan  érzékeny volt, ezért megpróbált mindenkinek segíteni. Idősebb Bartos éjjel-nappal kerékpárral közlekedett, s mivel akkor ilyen célra még nem használtak elektromos berendezéseket, eleinte karbidlámpával, később pedig petróleumlámpával járta a sötét utakat. A környező uradalmakban is ellátta a betegeket. Jobb időben kocsit küldtek érte, télen viszont szánkót. A második világháború vészterhes korszaka annyiban érintette őket, hogy volt olyan időszak, amikor az édesapa öt-hat orvos helyett dolgozott, ráadásul a tiszti főorvost is helyettesítette. A katonai szolgálatot hadikórházban töltötte le, ahol elbújtatta a zsidó munkaszolgálatosokat. A családfő 1942-ben autót vásárolt, amit két év múlva, a front közeledtével mindörökre elkoboztak.
– Tudomásom szerint – bár még akkor nagyon kicsi voltam –, apám részt vett a helyi képviselő-testület munkájában és a katolikus kör összejövetelein. A sportegyesületnek is tagja volt, jól teniszezett, valamint a Rábaközi Sportegyletben vívott. 1945 után a helyi tanács egészségügyi bizottságának elnöke lett – mesélte dr. Bartos Gábor, aki gyermekként élte át, amikor édesapját még éjjel is felcsengették a betegek, másnap pedig dolgozott tovább. Akkoriban nem létezett külön ügyeleti beosztás, ezért a községi orvos a nap minden órájában a lakosság rendelkezésére állt.
1945 után – a közegészségügy fejlesztése során – egyre több védőoltást vezettek be, többek között a tbc, valamint a gyermekbénulás elleni vakcinát. Utóbbit ma cseppekben adagolják, de akkor még oltották. Bartos doktor  szervezőmunkájáért népjóléti miniszteri dicséretben részesült. Pályája legvégén, súlyos betegen kapta meg a Munka Érdemrend arany fokozatát, valamint a Felszabadulásért Emlékérmet. Dr. Bartos Gábor 1969-ben kisebb autóbalesetet szenvedett, majd megfázott és súlyos tüdőgyulladást kapott. Épp hogy beállt ismét a munkába,  amikor szívinfarktust, és nem sokkal később agyvérzést kapott. A sportedzett ember sajnos többé nem állt lábra.

– Hogy milyen apának láttam őt? Csak szépet és jót tudok mondani róla, függetlenül attól, hogy nagyon szigorú volt. Keményen rászorított a tisztességes magaviseletre és a szabályok betartására. Nem takarékoskodott a jól irányzott atyai pofonokkal, ami akkoriban nem esett jól, de mivel nem volt tartós a harag, mindig kibékült velem. Ezenkívül rengeteget beszélgetett velem és húgommal, ami bizonyos fokig megalapozta  világlátásunkat és későbbi hivatásunkat. Ennyi visszaemlékezés után térjünk vissza interjúalanyunkra. A fiú, vagyis Bartos Gábor 1931-ben látta meg a napvilágot,  húga pedig 1935-ben született. Bartos Éva tanulmányai jó részét Csornán fejezte be: ide járt elemi iskolába, és a nemrég alakult gimnáziumban érettségizett. A pécsi jogtudományi egyetem elvégzése után a soproni megyei tanácsnál helyezkedett el, valamivel később megye szerte elismert városi bíró lett, a legvégén pedig közjegyzőként dolgozott. Nyugdíjazása után nem sokkal – betegség következtében – 2001-ben elhunyt. Mesélőnk, vagyis dr. Bartos Gábor a soproni bencéseknél képezte magát, majd a front miatt magántanulóként, a helyi premontrei kanonokok  tanították tovább a tehetséges fiatalt. 1948-tól a pécsi gimnáziumba járt, s miután ezt is államosították, a későbbi intézményben szerezte meg az érettségit. A pécsi egyetem elvégzése után helyben maradt, és a sebészeti kutatóintézet, valamint a  klinika munkatársa lett. 1973-ban megpályázta a dunaújvárosi sebészet főorvosi állását, s az osztályvezető egészen  1996-os nyugdíjba vonulásáig itt dolgozott.

– Ennyi évtized után milyen érzés volt átlépni a város határát, és a Bartos ház küszöbét? – tette fel a kérdést Szalay Balázs.
– Az igazság szerint, nem évtizedekről van szó, hiszen gyakran átutaztam Csornán, és egyszer-kétszer meg is álltam. 1989-ben újdonsült feleségemnek megmutattam, honnét származom. Érdekes módon, többen felismertek, és az akkor még kezdetleges múzeumnak az egyik dolgozója be is citált a kicsi, de formás intézménybe – gondolt vissza a nem is olyan régi időszakra dr. Bartos Gábor. Csorna hajdani községi orvosának fia több mint tíz éve járt utoljára szülővárosában, ezért óriási örömöt jelentett neki a 2013-as augusztusi visszatérés. Mint mondta, azóta rengeteg dolog megváltozott, ezért érdekes volt számára a város, és sok meglepetés érte a látogatás során.
– Nagyon jó szüleim voltak, boldog gyermekkort éltem meg itt. Iskolás kori barátaim közül sajnos már szinte senki sem él, de valamennyire szeretettel emlékezem. – Úsztam (akkor épült Csorna első uszodája), vízilabdáztam, néha teniszeztem (a mostani Vilmos park helyén), itt udvaroltam, első szerelmeim is csornai lányok voltak. Csorna nekem nagyon kedves volt mindig. Bár már évtizedek óta nem élek itt, lelkem mélyén csornainak érzem magam, és ismeretlenül ismerve, szerettel gondolok minden csornaira, akiknek a legjobbakat kívánom – köszönt el dr. Bartos Gábor az itteniektől tévé képernyőjén keresztül.