A Csornai Rendőrkapitányság eleget tett a 2012-es munkatervében szereplő feladatoknak – mondta Major András, aki dr. Erdős István rendőr alezredes képviselő-testületnek tartott beszámolója alapján fogalmazta meg véleményét. Tavaly csökkent a regisztrált bűncselekmények száma az előző évhez képest, ugyanígy javuló tendenciát mutat a közterületen elkövetett esetek előfordulása. Sajnos, az erőszakos garázdaság némi növekedést mutat. A rendőrség szempontjából fontos mutató a nyomozási eredményesség, mely meghaladja a hatvan százalékot, s utóbbi adat az ország százötvenegy kapitánysága közül a tizennegyedik helyre juttatta a csornai rendőrséget. Major András úgy gondolja, hogy a kapitányságvezető mindenre kiterjedő, értékes beszámolót tett le az asztalra.
Csorna élni kíván a Kormány által nyújtotta lehetőséggel, vagyis elfogadta a képviselő-testület a vis-maior pályázat benyújtására tett javaslatot. A projekt célja, hogy az időjárás okozta károk elleni védekezés során felmerült váratlan költségek részben, vagy teljes egészében megtérüljenek. Major András nem régi példával érvelt, hiszen március 14-én ítéletidő tombolt hazánk szinte teljes területén. Csornán is több jelentős kár keletkezett: kidőlt oszlop szakította be a városi sporttelep kerítését, valamint megrongálódott a gimnázium belső pályájának kerítése is. Nem kímélte a vihar az említett közoktatási intézmény, valamint a Széchenyi iskola és az „Őrangyal” temető ravatalozójának tetőszerkezetét sem. Szintén plusz kiadást jelentett a városnak a Szilágyi Erzsébet Kollégiumban elszállásolt, itt rekedt utasok ellátása. Az előzetes becslések szerint a védekezésre fordított összeg több mint egymillió forintot emésztett fel, a helyreállításra pedig majdnem másfél millió forintot kell a jövőben költeni. – Szeretném megköszönni az önkéntes segítőknek a munkáját, amit mi nagyra értékelünk, és pozitív jelnek veszünk a helyiek összefogására nézve – tette hozzá a képviselő.
Csornán az ésszerűség határán belül maradva alkották meg a 2013-as helyi büdzsét.
Hosszas egyeztetések és többszöri nekifutás után született meg a csornai költségvetés, mely egymilliárd nyolcszázmillió forint körüli összeggel tervez. A Fidesz-KDNP frakciója számtalan javaslattal próbálta segíteni ezt a munkát, és Háncs Károly képviselő összegyűjtötte azt a néhány legfontosabb adatot, amely miatt nehezebb volt a 2013-as helyi büdzsé előkészítése. Az idei legszembetűnőbb változás az előző évekhez képest, hogy nem lehet hitellel kalkulálni a költségvetési évet – magyarázta a képviselő, majd hozzátette: javaslataik nyolcvan százalékát elfogadta a testület
A Fidesz-KDNP frakciója jelentős számú indítvánnyal készült a fontos döntésre, vagyis a költségvetésre. A képviselő ezek közül néhányat kiemelt.
Az elgondolások közül azért nem valósult meg valamennyi, mert Háncs Károly ötletei közt olyanok is szerepeltek, amelyek a város szempontjából jónak tűntek ugyan, de a törvény a megvalósításukat jelenleg nem teszi lehetővé. – Mi javasoltuk, hogy az önkormányzat a korábbi néggyel szemben idéntől két osztállyal működjön. Részünkről volt a javaslat, hogy csak egy alpolgármester ténykedjen a továbbiakban. Nem kötelező a közalkalmazottak cafeteria juttatása, de javaslatunkra ez is bekerült a költségvetésbe – fogalmazott Háncs Károly. A képviselők sem húzták ki magukat a takarékosság alól: már 2010-ben is csökkent a javadalmazásuk, idén még ahhoz képest is kevesebbet kapnak kézhez. A külsős bizottsági tagok pedig önként lemondtak a tiszteletdíjukról. A Fidesz-KDNP olyan mértékű létszámcsökkentést javasolt, amely még nem veszélyezteti a városháza eredményes tevékenységét, így harminc egynéhányan dolgoznak a hivatalban, viszont több szakembernek jelentősen megnőtt a feladatköre, ami remélhetőleg még teljesíthető. Az sem mindegy, hogy csak egyetlen személytől kellett megválni, mert a többiek számára találtak megoldást.
Háncs Károly szerint ugyan nem nagyon szokták emlegetni, de a tényekhez hozzátartozik: nemcsak az egymilliárd forintnyi kötvény felvállalásakor, hanem már 2006-ban is több mint félmilliárd forintnyi tartozása volt a városnak. Az állam közbelépéséig egymilliárd négyszáznyolcvanhat millió volt Csorna hitelállománya. A kórház durván ötven és fél millió forintos tartozását egy az egyben átvette az állam, az önkormányzatot pedig hatvan százalékban mentesítette további hitelei alól. A város úgy számol, hogy kötelezettségeinek lerovása után is 376 millió forint marad a kötvényből 2013 végére. A pénzre nagyon vigyáznak, ezért csak olyan befektetésre szánják, amely mindenképpen megtérül.
– Engedjék meg, hogy a Fidesz-KDNP-frakció és az önkormányzat nevében nagyon kellemes, családias, jó idővel társuló húsvéti ünnepeket kívánjak, a hölgyeknek pedig sok locsolót – köszönt el a tévénézőktől Háncs Károly.
Beküldés dátuma: 2013. 04. 03.
-
A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
-
A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
-
Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden
– Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.
-
20 éve alakult a kapuvári néptánciskola
Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.
-
Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon
Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.
-
Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub
A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.