Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

A csornai csata emlékei Téten

„A csornai csatában 1849. június 13-án elesett Dzwonkovszky László és Münster Ede honvéd huszár századosok emlékére emelte a hálás nemzet kegyelete 1886. június 13-án” - olvasható a téti katolikus temető egyik sírfeliratán.

– Ha valaki megkérdezi Téten – akár gyermekeket, akár felnőtteket –, hogy hol vannak a lengyel sírok, mindenki meg tudja mondani. A sírt évtizedek óta gyerekek gondozzák, és büszkén merem mondani, hogy mindig rendben van; legutóbb az önkormányzat hozatta ide a kavicsot. Környezete mindig tiszta, sosem gazos, a vaskorlát frissen festve – mondta Kiss Lászlóné, aki rendszeresen gondozza az evangélikus temetőt,.
A nyugalmazott pedagógustól azt is megtudtuk, hogy itt ünnepli a település március 15-ét, ezen a helyen róják le kegyeletüket a tétiek, a polgármesteri hivatal dolgozói, a civil szervezetek. Az említett két személy a csornai csatában súlyos sérülést szerzett. A történet szerint Téten csak egy napig tartózkodtak az ideiglenes kórházban, aminek helyén jelenleg családi ház áll.
A hálás nemzet, az akkor élt tétiek hazánkért tett hősi cselekedetükért, kegyeletük jeléül állíttatták fel a síremléket. Kiss Lászlóné megemlítette Gyapay Dénes nevét is, akinek birtokai voltak Téten, Bezin, Cakóházán, Rábcakapin és Dénesfán (akkori nevén Dénesházán). Dénesfát egyébként róla nevezték el, és utolsó éveit Vas megye határán elhelyezkedő községben töltötte. Gyapay Dénes három társával vett részt a csornai csatában, majd földbirtokait is feláldozta a hazáért. A család sírboltja egyébként Téten található.
Kiss Lászlóné hívta fel a figyelmünket a katolikus temetőben látható, történelmi múltunk nagyjaira emlékeztető síremlékre is. Nagyon fontos az utókor számára, hogy ismerje meg múltját, mert nem mindegy, hogy milyen példát látnak maguk előtt a gyerekek, akik a jövő nemzedékét jelentik. – Örülnénk annak, ha a későbbiekben is így megbecsülnék és rendben tartanák az emlékhelyet, továbbá itt ünnepelnék a március 15-ét – fogalmazott a nyugdíjas pedagógus.

Beküldés dátuma: 2016. 06. 08.

Kapcsolódó hírek

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

További hírek

  • Nyílt szűrési és Egészségmegőrző nap Csornán

    Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.

  • Bemutatkozott a beledi 1/a osztály

    Csóka Tibor Józsefné fiús anyukaként cseppet sem bánja, hogy többségben vannak az osztályában az erősebbik nem képviselői.

  • Az ausztriai Beleden jártak a belediek

    Szívélyes fogadtatásban volt része a beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjainak a burgenlandi Bildein településen.

  • Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán

    Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.

  • Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni

    A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.

Hirdetés
DANUBIUS play