Nagyon örültek a csornai Széchenyi iskola dolgozói, amikor megszűntek a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések, így visszatérhetett az élet a megszokott kerékvágásba. Egyre több programot szerveznek a gyermekeknek, akik a tanév során különböző szintű és nehézségű versenyre készülhetnek.
Tavasszal minden tanévben előtérbe kerülnek a beíratással kapcsolatos teendők. A nagycsoportos óvodásoknak hirdették meg a „Vár a Széchenyi” elnevezésű iskolába hívogató programsorozatot.
A leendő elsősöknek sportvetélkedőt tartottak a mini exatlon pályákon, ahol különböző szintű ügyességi feladatokat oldottak meg a kisebbek. A „Legkedvesebb mesehősöm!” rajzpályázat eredményhirdetésére a „Mesekuckó” című játékos foglalkozáson került sor az iskola alsós épületében.
Fontos dátum a 2022. április 21-22., mert ezeken a napokon lehet beíratni a leendő elsősöket az általános iskolába – hívta fel a szülők figyelmét az intézmény igazgatója. Burányi Renáta elmondta, hogy már reggel nyolc órától várják az érdeklődőket.
Születési anyakönyvi kivonatra, személyi igazolványra, lakcímkártyára és többféle nyilatkozatra lesz szükség.
Az óvodások hamarosan kézbe vehetik a „Vár a Széchenyi„ újságot, mely sok hasznos információt fog tartalmazni a szülők számára. A kiadványt fellapozva a gyerekek megtekinthetik a rajzpályázat legjobb nyolc alkotását.
Az iskola programjai közt szerepelt volna egy európai uniós vetélkedő, de idén elmarad, viszont két év után végre megtarthatják a Széchenyi iskolák találkozóját.
Nagy kihívást jelentenek a gyerekeknek és felkészítőiknek a matematika, a magyar nyelv, a környezetvédelem, és a természettudományok témakörében megrendezett versenyek, de nagyon közkedveltek az angol idegen nyelvi vetélkedők is.
Friss hír, hogy Dömötör Boglárka és Giczi Odett bejutott a London Bridge budapesti döntőjébe. Az iskola három fős csapata szintén bekerült a Balogh János Kárpát-medencei Környezet- és Egészségvédelmi Csapatverseny fővárosi fordulójára.

Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.