szülők gyermeke ötödikes korában a soproni evangélikus líceumba került, diplomáját pedig természetrajz-földrajz középiskolai tanári szakon szerezte meg. Az1925-ben családjával Csornára költöző polgári fiúiskola pedagógusa, majd a premontrei gimnázium igazgatója
rendszeresen megszervezte a madarak és a fák napját. Egyetemista korában Herman Ottó munkatársaként ismerkedett a madárvilággal. Hercegi támogatással hozta létre az Esterházy Madárvártát, amelynek vezetése mellett folytatta az intenzív kutatómunkát. Helytörténeti tevékenysége szintén jelentős volt: gyűjtötte és őrizte a néprajzi, honismereti értékeket, diákjaival a honvéd sírokat gondozta. Márczisné Varga Lívia igazgató a megemlékezésen a gyerekeket arra buzdította, hogy legyenek büszkék az iskola névadójára, és munkálkodásukkal, valamint természethez való viszonyukkal méltó követői legyenek a kutatónak.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.