Nagy volt a sürgés-forgás a Kónyi Katolikus Egyházközség vasárnapi rendezvényén. A szervezők szerettek volna valamilyen módon csatlakozni a Magyar Katolikus

Püspöki Konferencia

által megjelölt család évéhez, ezért közös programot hirdettek a faluban. A katolikus képviselő-testület, valamint a helyi vállalkozók összefogásával létrehozott műsor fellépői a sztárvendégen kívül szinte valamennyien Kónyban működnek vagy helyi kötődésűek. A hagyományteremtő szándékkal létrehozott találkozón bemutatkozó együtteseket és énekeseket
Bella Vencel főszervező ismertette a televízió nézőivel.
Varga György plébános szerint a vallási szervezeteknek is nagy konkurenciával kell szembenéznie, ezért meg kell szólítani az embereket. – A mai világban az emberekhez a mostani nyelven kell szólni, és sok olyan programot kitalálni, amely közelebb hozza a családokat és a híveket egymáshoz, a templomhoz. Akik hallgatnak ránk, azoknak útmutatást és segítséget akarunk adni – mondta az atya. Mivel egyre nagyobb válságban van a család, mint intézmény, újra előtérbe kerül a gyakori válások és élettársi kapcsolatok kérdése, s nem árt felvillantani a katolikus együttélés szépségét. A kilencven százalékban katolikusok lakta faluban más vallásúakkal is rendeznek közös összejöveteleket. Amennyiben a mostani vasárnapi program elnyeri a hívek tetszését, jövőre is tartanak valami hasonlót – tette hozzá György atya, majd jelezte a papság feladatát: a reményt és a szeretetet erősítik az egyházközségben.
Tapolcsányné Kovács Apollóniának és szeretteinek a hit fogódzót jelen a megingott világban.
Pápai Enikő a vasárnapok szentségére hívta fel a figyelmet, hogy ne vesszen el az ünnepek jelentősége. Az örömöt és a bánatot egyaránt jó megosztani másokkal.
Beküldés dátuma: 2011. 06. 29.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.
-
Osztrák diákok Kapuváron
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.
-
Ünnepélyes szalagátvágás a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.