Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

A falunap a hagyományok felelevenítéséről szól

A csuhé- és papucsfonásáról híres Osliban még a dalok is a hagyományokról szólnak. A falunapon nagy előszeretettel elevenítik fel a régmúlt idők szokásait. A szabadtéri sütéshez-főzéshez a konyhaművészetekben járatosabb ismerősök segítségét veszik igénybe.

Nagy sürgés-forgás közepette beszélt az osli polgármester a községben történt legfontosabb eseményekről, ugyanis a falunap kellős közepén állt kameránk elé. A település teljes mértékben közművesített, útjaik rendben vannak, és ami a lényeg, hogy a közelmúltban több olyan sikeres pályázaton vettek részt, amelyek minden bizonnyal Osli előnyére válnak.  A falu agórája készen áll, a művelődési ház udvarára közösségi teret építenek, továbbá tervezik az 1800-as évek végén épült Szent Vendel-kápolna felújítását.
Fodor József polgármester arról is beszélt, hogy korábban sztárvendégeket csábítottak a falunapokra, de mivel a környéken rengeteg színvonalas művészeti csoport és egyesület működik, idén velük oldják meg a lakosság szórakoztatását. Ezenkívül a helyiek is szívesen bemutatják énekes-táncos tudásukat, tehát nincs szükség az országos hírű, sokszor borsos áron fellépést vállaló művészekre. Az óvodások és az iskolások egyaránt a színpadra lépnek, nem beszélve a hat éve alakult Vadgesztenye Hagyományőrző Dalkörről, melynek tagjai évről évre nívósabb produkcióval állnak a látogatóközönség elé.
Hogy ne csak a szellemnek, hanem a gyomornak is jusson valami, közel ezer darab lángos és közel ezer liter pörkölt  és gulyás leves készült, melyből bárki ingyen falatozhatott. Az édesszájúak a sós ennivalók után tortával zárták az étkezést. Fodor József bejelentette: huszonhárom esztendeje ingyen ebédre várják a falu lakosságát és a vendégeket.

Osliba sztárvendéget ugyan nem hívtak, de láthatóan otthonosan mozog a településen Klapka György, a „budapesti aranyember”, aki húsz hektárnyi dióültetvényét gondozza a település határában. Az üzletembert hetente kétszer látják a rábaközi településen, ezért a helyiek félig-meddig oslinak, vagyis maguk közé valónak tekintik. A polgármester szerint a nemzetközi hírű diót nemcsak az íze és a zamata miatt érdemes szeretni, hisz a gazdaság látványnak sem utolsó. Klapka György évekkel ezelőtt hosszabban mesélt saját életéről, valamint ültetvénye történetéről (Rábaközi Magazin 2012. november 21-i száma), ezért most csak dióhéjban foglalta össze az Európa-szerte egyedülálló mintaültetvényének létrehozását. Az ismert vállalkozó diónemesítési projektje révén iparűzési adójával Oslit gazdagítja.

Beküldés dátuma: 2014. 07. 28.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

  • 20 éve alakult a kapuvári néptánciskola

    Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.

  • Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon

    Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.

  • Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub

    A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.

Hirdetés
DANUBIUS play