A fejlődéshez két ember szükséges

Mivel munkájából adódóan mindkét szervezet szoros kapcsolatot ápol a családokkal, ezért sok tapasztalattal rendelkeznek az itt tevékenykedő szakemberek, akik  időszerűnek érezték a téma részletes megbeszélését. A felnőttekből és gyermekekből álló közösség sokféle lehet, de valamennyire jellemző a tagok érzelmi kötődése. Garabné Gulyás Mária intézményvezető az előadássorozat céljáról elárulta, hogy az arra fogékony személyek megfontoltabb döntéseihez kívánnak hasznos ismereteket közvetíteni.
Licskainé Stipkovits Erika közös gondolkodásra biztatta “A családi együttélés művészete, az eredeti család és párkapcsolat” című előadás résztvevőit. Ide kívánkozik még a következő megjegyzés: miközben kameránk pásztázta a közönséget, egyetlen üres helyre sem bukkant a tágas teremben! 
A klinikai szakpszichológus leszögezte: az utóbbi időben hazánkban rengeteg életvezetési tanáccsal foglalkozó irodalom jelent meg, melyek többsége kiváló, de bizonyos művek olvasását jobb, ha hanyagoljuk. Az előadó a 21.századi párkapcsolatokról megemlítette, hogy a “nő csábít, a férfi hódít”klasszikus modellje mára teljesen felborult. Egyre többen kutatják a jó családi légkör és az egészség összefüggését, ami természetesen kihat az egész társadalom működésére. Azokban a közösségekben, ahol gyakoribb az életöröm és az optimista megnyilvánulás, lényegesen ritkábban fordul elő pszichés megbetegedés. Licskainé Stipkovits Erika sok megdöbbentő és elgondolkodtató adatot közölt, melyeknek nagyon is valóságalapja van: A magyar lakosságnak szinte a hatvan százaléka anómiás, ami azt jelenti, hogy kiábrándult, bizalmatlan és bizonytalan. A gondokkal küszködő családokban nagyon erős az ellenségesség érzése, ezért az ilyen közegben élő emberek ahelyett, hogy a megoldást keresnék, a bizalmatlanságot előbb-utóbb kivetítik a környezetükre, és még véletlenül sem ismerik fel, hogy bajaikról ők is tehetnek. Ne számítson kiegyensúlyozott párkapcsolatra az olyan egyén, aki nem képes levetkőzni szüleivel szembeni ellenérzéseit, még ha azok nem is voltak gondviselői minőségükben  tökéletesek, mert a vétkeivel mindenki maga számol el. Nem mindenki tudja kimondani: “Te vagy az én édesanyám, édesapám, neked köszönhetem az életet, és ez az, ami által a legtöbbet kaphattam”. A sérelmeit magával hurcoló ember a saját gyermekeivel sem tud jóba lenni. Nem megváltoztatni kell szeretteinket, hanem elfogadni olyannak, amilyenek - erősítette meg az előbbi gondolatokat a szakpszichoterapeuta, és aki még több érdekességre kíváncsi, látogassa meg a kapuvári polgármesteri hivatal dísztermében tartott előadásokat.
“A közelebb egymáshoz’” elnevezéssel illetett, havi egy alkalomra tervezett pár- és családi kapcsolatok erősítését körbejáró témák különbözőek, ugyanakkor valamilyen szinten egymásra épülnek: a február 23-ára beiktatott tárgykör “A párkapcsolat alapja: Nő és férfi szerelme?”, március 30-án 18.00 órakor  “A szexuális vonzalom útjai és útvesztői”kerülnek terítékre, az utolsó alkalommal (április 27-én)pedig a “Párkapcsolati válság(ok), válás, újrakezdés”-t boncolgatják a megjelentek.
Beküldés dátuma: 2011. 02. 23.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.