kisebbségben vannak a fiúk, mert mindössze négyen képviselik nemüket. Úgy tűnik, a kis közösség nemcsak emiatt különleges, hanem azért is, mert az elnőiesedett pálya történetében ritkaságnak számít, ha az elsősök bácsinak szólítják napközis tanítójukat. Kolléganője szerint Heipter Károly mindent elkövet azért, hogy a gyerekek délután is jól érezzék magukat az intézményben. A tanulók októberben a betűelemekkel ismerkednek, ezzel párhuzamosan foglalkoznak a számokkal. Félév táján eljutnak arra a szintre, hogy már a húszas számkörben végeznek műveleteket, és ha minden jól megy, a nebulók többsége olvasni is fog – tájékoztatott Vargáné Bakó Bernadett. Szerinte az első osztály a legnehezebb, mert ilyenkor kell elsajátítani az alapdolgokat, és szinte minden
ismeret újdonságként hat. A differenciált képzés alatt azt értette, hogy a jobb adottságokkal rendelkező diákok plusz feladatot kapnak, akik viszont lassabban haladnak, többet és alaposabban foglalkozhatnak az anyaggal. A tanító néni annak örülne a legjobban, ha a gyerekek nem kötelességnek, hanem sikerélménynek éreznék az előírt anyag befogadását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.