Törekiné Takács Beáta igazgatóhelyettes akkoriban elmondta, hogy előadássorozatot szerveztek az év végi ünnepkörrel kapcsolatban. Az iskola diákjai tizenhét alkalommal mutatták be a saját forgatókönyv alapján készült pásztorjátékot a városban, amelynek - az előkészületeitől kezdve a színreviteléig - minden egyes mozzanatát dokumentálniuk

kellett. A projekt feltételként szabta meg, hogy regisztrálják a fellépéseket a bemutatók helyszínein, valamint köztiszteletben álló személyek igazolják a sikeres előadást. Ezenkívül az oktatási intézménynek videofelvétellel és írásban is hitelesítenie kellett a teljesítést, melyben televíziónk is segítségére volt az iskolának.
Hogy élték meg mindezt a gyerekek? Alig várták a próbákat és a fellépéseket - mesélte az igazgatóhelyettes. Az influenza szezon sem tépázta meg a produkciókat, hiszen egymást helyettesítették a nebulók, sokan három szerepet is képesek voltak megtanulni, így könnyedén beugrottak egymás helyett.
Törekiné Takács Beáta miután megkapta a jó hírt hozó e-mailt, alig várta, hogy közölhesse a diákokkal: a ceglédi, a szegedi és az egyik szombathelyi iskolán kívül ők utazhatnak a nemzetközi táborba, ahol határon túli kortársaikkal is találkozhatnak. A pedagógus elmondta: a szülőkkel közösen döntik el, hogy a megjelölt öt-hat turnus közül melyik időpontban utazzanak a Dalmácia szívében elterülő Baska Voda-ra. A tengertől 300 méterre felállított sátorban laknak majd a gyerekek, rossz idő esetén behúzódhatnak a faházakba. A szervezett programokon a pályázatra benevező mind a tizenhat diák részt fog venni, valamint a felkészítő tanár, de további felnőtt kísérő önköltséges alapon szállhat fel a buszra. Törekiné Takács Beáta tanár társait arra biztatja, hogy vállalkozzanak a hasonló projektek lebonyolítására, hiszen rengeteg élménnyel gyarapodtak a tanulók, s vár rájuk a csodálatos Dalmácia.
Beküldés dátuma: 2011. 03. 16.
-
Nyílt szűrési és Egészségmegőrző nap Csornán
Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.
-
Nyílt szűrési és Egészségmegőrző nap Csornán
Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.
-
Bemutatkozott a beledi 1/a osztály
Csóka Tibor Józsefné fiús anyukaként cseppet sem bánja, hogy többségben vannak az osztályában az erősebbik nem képviselői.
-
Az ausztriai Beleden jártak a belediek
Szívélyes fogadtatásban volt része a beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjainak a burgenlandi Bildein településen.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.