A Fidesz egészségpolitikusa elégedett a Kapuváron látottakkal

Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke megjegyezte: Az érbetegek kezelésére alkalmazott gyógymód tradícionális orvostudományi profil, ugyanakkor a helyiek nyitottak az újabb irányzatok felé is, mint a sürgősségi és egynapos sebészeti ellátás. Mikola István azon kérdésünkre, hogy hallot-e olyan észrevételt a kapuvári lakossági fórumon, amelyre kevésbé számított, így választol: Lassan 38 éve gyakorolja szakmáját, ezért neki nehéz lenne olyan témát említeni, amely újdonságként hatna, viszont nagyon örült, hogy szóba kerültek a patikák. A politikus úgy véli, hogy nehéz körülmények között működnek a gyógyszertárak, és többüket a nagykereskedők kebeleznek be  patikaláncolataikba. Jómaga a patikákat nem a kereskedelem berkeiben szeretné látni, hanem - törvény által garantáltan - az egészségügyi vonalban.

Mikola István a kapuvári gyógyító intézménnyel kapcsolatban leszögezte: nem fenyegeti veszély. Látogatása során azt tapasztalta, hogy a rábaközi kisvárosban mindenki optimista, és nem alaptalanul.

Beküldés dátuma: 2010. 10. 13.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.