Radnai Gyula, az ELTE fizika tanszékének nyugíjas tanára rendszeresen vállal ankétokon való szereplést, s egy ilyen alkalommal figyelt fel előadására Szilágyiné Polgár Éva, a csornai intézmény tanára. A pedagógus, és több gimnáziumban oktató kollégája is tanítványa volt az egyetemi docensnek, s már akkor is elbűvölte őket a sok-sok kísérlet.
Radnai Gyula a gravitáció szerepét egy színes műanyag játékrugón keresztül szemléltette, melynek spiráljai alulról felfelé haladva egyre ritkulnak, s a menetek mind jobban megnyúlnak. A következő érdekesség egy oldalanként számozott kocka volt, mely - miután átfúrták -, ide-oda csúszkált a közepén átvezetett zsinóron. Az előadó a lejtőn való haladást érzékeltette vele, mert ha lényegesen csökken a madzag dőlésszöge, és közelít a vízszinteshez, akkor megáll a kocka. Az sem mindegy, hogy mennyire feszül a zsinór az ember kezében, mert ha lazul, akkor rögtön mozgásba lendül a rá rögzített tárgy - hangzott az igazolt feltételezés.
Aki szereti a fizikát, annak az életét jelenti, s állandóan e téma körül forognak a gondolatai - állapította meg az előadó. - Nem az a fizika, hogy ismerem a képleteket, és azokkal tudok valamit csinálni. Az a fizika, hogy értem azt a világot, ami körülöttem van, azon a szinten, amit én tizenakárhány éves koromban megérthetek - azonosult a diákok gondolkodásával a professzor.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.