A fotózás maga a líra - vallja a beledi Molnár István

– Annyi mindent fotóztam már életemben, meg olyan sok felemelő pillanatnak voltam a szemtanúja, ezért nem tudok csak egyet kiemelni. Képeim mind egy-egy megkapó mozzanatát örökítették meg az állatvilágnak, de itt nincs helye a szenzációnak. Ez nem celebvilág, mert „csak” élik a mindennapjaikat, persze ha hagyják őket – mondta Molnár István beledi fotós.

Molnár István 2018-at választóvonalnak tekinti fotós pályafutása során, mert nem nevez be többet a pályázatokra. Hobbijától nyilván nem fog elszakadni soha, mert továbbra is megörökíti a környezetében felfedezett szép dolgokat. Úgy tervezi, hogy barátaival továbbra is el fog menni a fotós túrákra. Egykori tanítványait pedig ezután sem hagyja magára, útjukat egyengetve ellátja őket tanácsokkal, hiszen betéve ismeri a fotózásra leginkább alkalmas helyszíneket és témákat. Az oktató közülük két nevet is kiemelt: Tar Gergő és Kránitz Roland országos viszonylatban és a nemzetközi porondon is megállják a helyüket, sőt szinte havonta nyertesen kerülnek ki valamelyik pályázatról. Unokáit is sikerült beoltania mérhetetlen természetszeretetével, a saját és családja örömére készített videó- és képsorozatokkal pedig játékos formában formálja a gyermekek világról alkotott elképzelését.
Molnár Istvánnak nagyon jól estek a pályázatokon nyert díjak és a vele járó szakmai elismerések, de ugyanilyen fontosnak tartja a falubeliek, ismerősök lájkjait és facebookos hozzászólásait. A sikert nem egy állandó, megingathatatlan dolognak tartja, mert apró lépésekben lehet egyre feljebb jutni a csúcsra, ahonnét ugyanakkora erővel és lélekjelenléttel kell idővel visszatérni a hétköznapokba. Szerinte aki erre nem képes, és továbbra is görcsösen ragaszkodik elsőségének megtartására, saját dicsfényétől zuhanhat vissza a kiindulópontra.
A 65 éves fotós tanítványaiba is mindvégig azt próbálta beleplántálni, hogy ne magyarázzák túl képeiket, mert ha azok jók, úgyis önmagukért beszélnek. Szerinte tájegységünk kiváló természeti adottságokkal rendelkezik, ami sajnos még sincs kellőképpen kiaknázva. Ellenpéldaként említette Tiszaalpárt és Ópusztaszert, ahol viszont tárt karokkal várják a fotósokat. Az Alföldön valóságos fotóturisztikai centrum épült ki, és ugyanezt a mi környékünkön is meg lehetne tenni. Molnár István számtalan olyan helyet tudna mutatni a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén, amely fotós szemmel valóságos aranybánya lenne, és bőven ki lehetne egészíteni turisztikai attrakciókkal is, csak a központi akarat hiányzik ennek megvalósításához. Az erdő élőlényeit oda lehetne szoktatni a profi módon elkészített leshelyek környékére, amit kibérelhetnének a dunántúli fényképészek, és attól kezdve nem kellene több tíz-száz kilométert utazniuk az ország túlsó felére.
Molnár István még bízik egyik nagy álma megvalósításában, ezért támogatókat keres Dél-Rábaköz növény- és állatvilágát, természeti kincseit bemutató több tízezer darabos fotógyűjteményének kiadványban történő megjelentetéséhez. Másik elképzelése ennél személyesebb: olyan képes mesekönyvet szeretne unokáinak összeállítani, melyben saját verseit olvashatnák a gyerekek. Az egykor ismert amatőr együttesben játszó zenész szerint a fotó és a vers szoros kapcsolatban van egymással, mert mindkettő lírai hangulatot vált ki az emberből.