– Én beledi uborkát és céklát kérek – jelentik ki édesanyjuknak Teke Tiborné unokái, akik imádják a mama befőtteseit. – Ha megterem, elteszem, és mindenki örül neki – mondta a nyugdíjas asszony.
Teke Tiborné a szombathelyi Savaria Cipőgyár beledi kirendeltségének raktárosaként ment nyugdíjba. A családbarát munkahely bezárását a többség nagy csapásként élte meg, de az 1974-ben házasodott beledi hölggyel most nem a lábbelikészítésről beszélgettünk, hanem a helyben termelt gyümölcsök és zöldségek befőzéséről. Riportalanyunknak a világ legtermészetesebb dolga, hogy ott folytatja, ahol édesanyja abbahagyta. Az időigényes munka háttérbázisát azóta férje teremti meg számára. A Teke családban semmi sem vész kárba, hisz mindent hasznosítanak. Nagyon kelendőek a mama éléskamrájában tárolt finomságok, amelyekből öt unoka csipeget rendszeresen.
Aki ügyesen tervez, annak a kisebb méretű kert is megterem mindent. A szörpök, a savanyúságok és a befőttek eltevésének szezonja van, és a nagymama módszerei még mindig megbizhatóak. Tuba Lászlóné megjegyezte: a nyugdíjas klub tagjai közül szinte mindeki nagy kerttel rendelkezik, sőt néhányan a biotermesztésre is átálltak. Egyáltalán nem mindegy, hogy mit eszünk, ezért sokan a saját maguk által nevelgetett zöldséget és gyümölcsöt helyezik előtérbe. A nyugdíjasklub vezetője kihasználja kertjének adottságait, mert ahogy kikerül belőle egy-egy növény, már ülteti is a következőt helyette.
Telekes Jánosné portáján a korai gyümölcsöktől kezdve jóformán minden megterem. Nem kell aggódni, semmi sem vész kárba: nagy a család, és szeretik a frissen fogyasztható ételeket, a túlérett gyümölcsökből pedig pálinkát főznek. A fák gondozása és a fűnyírás a férj dolga, a többi az asszonyra marad. Embere válogatja, hogy hányan foglalkoznak a növény- és gyümölcstermesztéssel – mondta Telekes Jánosné. Szerinte akinek meg van hozzá a földje és egyéb adottsága, már csak el kell szánnia magát a munkára.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.