országos válogatóra kerültek be a legjobbak, de még onnét is tovább lehet lépni a Léván megrendezésre kerülő nyári Európa-bajnokságra. Hogy miért
Kapuváron volt a területi megmérettetések egyike? A településen él Boros Ágnes Tünde, aki a Magyar Látványtánc Sportszövetség elnöke. A Los Angelest és Las Vegast megjárt Diamant Genius Tánciskola igazgatójaként sok környékbeli tanítvánnyal rendelkezik, akikre nagy munka hárult a nyílt versenyre való felkészüléskor. A táncosok a balettől kezdve mazsoretten át a hip-hop-ig, bármilyen műfajban benevezhettek, ezenkívül a szóló, a duett, és a kiscsoportos formáció is fellépett a színpadon. Az “A”és “B”kategóriával a szervezőknek az volt a célja, hogy a profik között az abszolút kezdők is bemutatkozhassanak. Számukra a bajnokság inkább egyfajta tanulási forma, hiszen a nagyokról leshetik el a mozdulatokat. A kapuvári rendezvény sokszínűségét mutatja, hogy 520 koreográfiával vettek részt a győri, a kőszegi, a csornai, a soproni, a fertőszentmiklósi, a zalaegerszegi, valamint a helyi versenyzők. Az igazgatónő elmondta, hogy a helyezésükért sosem aggódnak, hiszen mindig az élmezőnyben végeznek.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.