Timár Orsolya három éve került a Felsőbüki Nagy Pál Gimnáziumba, ahol testnevelőként foglalkozik a fiatalokkal. Életkoránál fogva jó maga sem áll messze a középiskolásoktól, hiszen nemrég szerezte meg művelődésszervezői-testnevelői diplomáját. Elődje, Csizmadia Miklós nagyon megszerettette a kézilabdát a diákokkal, ezért ezt a

vonalat szeretné folytatni. A hetedikes és nyolcadikas lányokból álló 4-es korcsoporttal a Hegyeshalomban megrendezett megyei döntőig jutott el, ahol megelőzve Pannonhalma és Rajka csapatát, első helyezést értek el. A 6. korcsoportban játszó kézilabdások a győri Magvassy Sportcsarnokban küzdöttek meg a Deák iskola sportolóival. A mindvégig nagyon szoros verseny végén, a hosszabbításokkal szintén a dobogó legfelső fokára állhattak.
A tavalyi országos döntőn a nyolcadik helyig jutottak, ezért idén is mindent megtesznek, hogy előrébb kerüljenek. A cél az első öt közé jutás.
Ha tehetik, még a heti két tréninget is “megfejelik” a beledi pályán játszott meccsekkel, ezenkívül lövő és állóképességet növelő edzéseken vesznek részt. Hogy jól bírják a terhelést, a kerékpárúton elfutnak akár Vitnyédig. A gyakorlatok között szerepel a cselezés, a kapuralövés, az átlövés, és olyan egyéni “figurák”, amelyeket még lehet tökéletesíteni. – Megpróbálunk az ellenfél fejével gondolkodni, és minden váratlan helyzetre felkészülni. A Beledi Sportegyesület aktív játékosa, Timár Orsolya a diákokat személyes példájával is motiválja. Mint mondta, az utánpótlás miatt nem aggódik, mert a 2011-es siker hatására ketten-hárman is jelentkeztek a csapatba, akik hamar beilleszkedtek a jó társaságba.
Nem véletlen, hogy Horváth Kitti ötödikes kora óta tanul a Felsőbüki gimnáziumban, mert az intézménynek mindig jó hírét hallotta. A 11.-es lány ennyi év távlatából ma már elmondhatja: azt kapta, amire számított. Szerinte változatosak a testnevelési órák, mert a talajtorna, a kosárlabda és a kézilabda váltakozik egymással. Mivel a tornaterem méreténél fogva nem felel meg az utóbbi sportág előírásainak, péntekenként a beledi sportcsarnokban gyakorolnak. Kitti beállós a csapatban, s azért ezt a posztot választotta, mert agresszívebb fellépést igényel, s úgy érzi, ehhez benne megvan a kellő lendület.
Molnár Regina hatodik éve koptatja a padokat a Felsőbükiben, s ezzel egy időben kezdte el a kézilabdát is. Mivel a nővére szintén ezt az iskolát választotta, nem volt kérdés számára, hogy hova adja be a jelentkezését. Konkrét tervei még nincsenek arra vonatkozóan, hogy hol fogja folytatni a tanulmányait, de tisztában van azzal, hogy alaposan bele kell húznia, ha valamelyik felsőoktatási intézménybe be akar jutni. A kapuvári gimnázium testnevelési óráit nagyon kedveli, mert sosem unalmasak. Edinának előnyére szolgál magas testalkata, és mint a csapat jobb átlövője megküzd az eredményekért. A gimnazista egyedüli hátrányként említette a tornaterem méretét, mert a bajnokságokon nagyobb a játéktér, és sajnos nem mindig tudnak átmenni a beledi csarnokba, hogy szokják az “éles” helyzetet.
A lányok elfogadták a náluk csak néhány évvel idősebb testnevelőjüket, és jól együtt tudnak vele dolgozni. Az edzéseket keménynek tartják, de azért belecsempészik a játékosságot is. Ahhoz, hogy megállják a helyüket a mérkőzéseken, szükség van a magabiztos fellépésre, ezért nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is a toppon kell maradni.
Beküldés dátuma: 2012. 04. 18.
-
A Beled határában lezuhant vadászpilótákra emlékeztek
A Magyar Honvédség 47. Pápa Harcászati Repülőezred 36 évvel ezelőtt, Beled térségében tragikus körülmények között elhunyt katonákra emlékeztek.
-
A Beled határában lezuhant vadászpilótákra emlékeztek
A Magyar Honvédség 47. Pápa Harcászati Repülőezred 36 évvel ezelőtt, Beled térségében tragikus körülmények között elhunyt katonákra emlékeztek.
-
Mackókiállítás dr. Molnár Katalin magángyűjteményÉből
Mackó-találkozó címmel rendeztek kiállítást dr. Molnár Katalin magángyűjteményéből. A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központban tartott tárlatmegnyitón Horváthné Lendvai Zsuzsanna, az egyetemi docens egykori hallgatója méltatta volt tanárának munkásságát, majd maga az ötletgazda mesélte el, hogy honnan jött a mackó-találkozó gondolata.
-
Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
-
„A Himnusz üzenete” - Előadás a magyar nemzeti imádságunk szellemi és kulturális jelentőségéről
A magyar kultúra napja alkalmából dr. Cs. Varga István „A Himnusz üzenete” címmel tartott előadást a kapuvári városháza dísztermében.
-
Négy hónap alatt újult meg a kapuvári Szent Anna Plébánia
Radó Tamás szerint egy plébániának az a legfontosabb, hogy aktív legyen az egyházközségi élet, és az emberek rendszeresen látogassák a templomukat.