többedik ciklusát töltő képviselő korábban a KISZ tagja volt, “ahogy a ‘70-es években mindenki” – nyilatkozta a baloldali gondolkodású, az MSZP helyi szervezetének egyik alapító tagja. Képviselősége kezdetén a szociális bizottságban tevékenykedett, és jó kapcsolatteremtő képességének köszönhetően számtalan ismeretségre tett szert. A Pannon-Víz Zrt.beledi telephelyén vízműgépészként dolgozó szakember munkája révén szintén sok emberrel kerül kapcsolatba nap mint nap. A képviselő a tavalyi helyhatósági választások óta a pénzügyi bizottság tagja, melynek munkáját korábbról ismeri, mert más minőségében is figyelemmel kísérte a település, illetve a környék gazdasági életét. Az önkormányzat több-kevesebb sikerrel próbálta pótolni az időközben megszűnő foglalkoztatási lehetőségeket. – A gazdasági fellendülést a készülő M86-ostól várom, hiszen ismereteim szerint, ahol megépül az autóút, ott a befektetők nagy számban jelentkeznek. Érdeklődés most is van, de a jobb elérhetőség jelentős előrelépést hozhat a városnak – mondta el véleményét Zsirai Dénes. Szerinte Beled annak köszönheti működőképességét, hogy nagy odafigyeléssel osztották be a helyi forrásokat, így mindig jutott a kötelező feladatokra. A képviselő fontosnak tartja az utak karbantartását, és az önkormányzat vagyonával való megfelelő gazdálkodást. A városnak egyetlen olyan utcája van, ahol nincs járda, ezért szeretnének csatlakozni a Kapuvárról induló, uniós pályázati forrásból megvalósuló kerékpáros hálózathoz, mely ha megépülne, a Vica felől induló szakaszától az Ifjúság úton járdaként is funkcionálna. A víztorony közelében lévő a település legnagyobb játszótere, a helyiek segítségével épült fel 1999 nyarára. Mivel az avatóünnepség olyan jól sikerült, a következő évben Glóbusz nap címén megismételték a programot, amelyet azóta is megrendeznek.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.