Rengeteg olyan érték vesz körül bennünket, amelyeket a mindennapok rohanásában észre sem veszünk, pedig ott vannak, csak a figyelmünket kellene ráirányítani. Józsa Tamás szerint már az általános iskolások szemét kellene felnyitni, hogy felnőtt korukban is felfedezzék ezeket a szépségeket.
A győri Hild József Építőipari Szakközépiskola diákjai 1996 óta járják a településeket, s kutatásaik során eljutottak a Rábaközbe, de megfordultak a Fertő tó partján is. Az építészeti látványosságok feltérképezése mellett nem hagyják figyelmen kívül az emberi értékeket sem. Utazásaik során megtekintették a mórichidai szőlőhegyet, felmérték a rábapatonai tájházat, és megfigyelték a festett kazettás mennyezeteket, amelyekhez hasonló mestergerendák láthatóak a csornai muzeális intézményben is.
A fiatalok nagyon fogékonyak az „építészet nyelvének” elsajátítására, és ha megszerezték az alapokat, onnantól fogva folyamatosan bővíthetik ismereteiket – jegyezte meg Józsa Tamás, a szakközépiskola igazgatója.
Nagyon szép és jó, hogy a győri Hildbe járó diákok felmérték szűkebb környezetük helyi jellegzetességeit, de még ideálisabb lenne, ha az ott élők is megismernék településük értékeit. A szervezők célja az volt, hogy az asztalfiókban lévő eredmények valóban a közösség tulajdonába kerüljenek. Úgy tapasztalták, hogy a messziről jött ember hamarabb rácsodálkozik azokra a dolgokra, amelyek mellett a helyiek simán elmennek. A közösségfejlesztéssel foglalkozó szakemberek és az építészmérnökök t előadásaikra hívták a mórichidaiakat, a csikvándiakat, a rábapatonaiakat és a győrieket. A projektnapon részt vevő iskolások a gyakorlati feladatok megoldása révén kerültek közelebb lakóhelyük nevezetességeihez. A diákok mellett civil szervezetek, nyugdíjas egyesületek és az önkormányzat is képviseltette magát a győri Hild József Építőipari Szakközépiskola által kezdeményezett programon.
Az intézmény tanulóifjúságának kétharmada a Győr környéki településekről jár be a megyeszékhelyre, így a Csornáról utazó fiatalok otthonról hozott, épített környezetre vonatkozó ismeretei is megerősítést nyernek a Hildben.
Amennyiben Csornáról olyan megkeresést kapnak, hogy vizsgálják meg a városban fellelhető értékeket, nagyon szívesen eleget tesznek a kérésnek. Az általános iskolások a hon- és népismereti tantárgy keretében foglalkoznak az épített környezettel és a természetes anyagok ilyen célú felhasználásával. A Hild igazgatója több intézményben tartott rendhagyó órát, amelyen szemléletesen mutatta be a felméréseik eredményeit.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.