Láthatatlan erő és értékrend tartja Osliban az embereket, és a felnövekvő generáció tovább őrzi a település hagyományait. A legapróbb
lakókat az óvoda Margaréta csoportja köszöntötte.
Osliban is egyre kevesebb gyermek születik, így fokozatosan csökken a falu létszáma. Az önkormányzat egyforma figyelmet szentel valamennyi korosztálynak, s legutóbb a 2013-ban született gyermekeknek és az őket nevelő szülőknek, nagyszülőknek tartottak ünnepséget. Fodor József polgármester elmondta, hogy hagyományt szeretnének teremteni a mostani rendezvényből, ezért minden esztendőben fel fogják köszönteni a legkisebbeket. Osli valamennyi lakója örül, ha kisgyermek érkezik a faluba. A negyven évvel ezelőtti december 25-e örökre emlékezetes nap marad számára, s nemcsak azért, mert karácsony volt. Tamás fia jelezte érkezését, és a hóvihar miatt segítséget hívott telefonon, s mire hazaért a postáról, megindult a szülés.
– Fiam negyven éves elmúlt, és örülök, hogy akkor ott tudtam lenni. Kicsit beleéreztem abba, hogy mit jelent az édesanyának a gyermek világrahozatala, ami nagyon nehéz, de csodálatos dolog – mesélte a polgármester, aki régóta tervezi, hogy „tündérkertet” telepítenek a faluban. Eddig a megfelelő helyet keresték, s úgy tűnik, meg is lelték, ahova minden kisgyermeknek „életfát” ültetnének.
Az ünnepségen megjelent dr. Márton Mónika gyermekorvos, aki örült a kezdeményezésnek. Munkája során mindent megtesz a gyermekek egészséges fejlődéséért, s gyakorló édesanyaként jó tanácsokkal szolgál a hozzá forduló szülőknek.
Lengyel Gyuláné munkája a családok gondozását jelenti, ami több évre szól, hiszen a fiatal felnőtt korig követi figyelemmel a lányok és fiúk életét. A védőnő hasznos tanácsokkal látja el a gyermeket vállaló édesanyákat, hogy minél egészségesebb újszülöttnek adjanak életet. Ahogy cseperedik a gyermek, egyre igényesebb és egyedibb formában fejezi ki magát. Egyre fontosabb lesz a kicsiket körülvevő család értékrendje és elvárásrendszere – hangzott a köszöntőben.
A védőnő szerint tevékenysége akkor lehet sikeres, ha együttműködő szülőkkel próbálja megoldani az esetleges gondokat.
– Szülőnek lenni, szülővé válni a legtöbb nő és férfi kívánsága, de a világ legnehezebb hivatása. A gyermekek akkor fejlődnek egészséges felnőtté, ha biztosított a testi, a lelki és a szociális jólét. Osliban minden feltétel adott, ráadásul óvoda és alsó tagozatos iskola is működik a faluban. A családok rendelkezésére áll az egészségügyi gondozás és a támogató önkormányzati segítség.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 04. 07.A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
– Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.
Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.
Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.
A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.