A hegyfalui származású Takács Nikoletta házasságkötése révén tizenöt éve költözött Beledre. Az általános ápolónői végzettséggel rendelkező kétgyermekes anyuka megszerezte a felnőtt szakápolói felsőfokú bizonyítványát is. A beledi gyermekorvos mellett dolgozó asszisztens a közösségi tevékenységből is kiveszi a részét: két éve a szülői munkaközösség elnöke. Az iskola diákönkormányzatával állandó kapcsolatot tartó csoport programjait a pedagógusokkal és a tanulókal együtt szervezi. A gyermekek szülei bármilyen háttérmunkát elvállalnak: sütemény és lángos sütés, tombolatárgyak gyűjtése és árusítása, üdítőitalok kínálása stb. Osztályonként két-két szülő, vagyis összesen harminckettő, többnyire anyuka vesz részt a munkaközösség munkájában, s közülük többen ízig-vérig belevetik magukat a szervezésbe. Állandó programjaik közé tartozik a gyermeknap, a szülői munkaközösségi bál, a tanév végi könyvjutalmak összeállítása. Legutóbb százharminc pedagógus és családtagok vett részt az iskola jótékonysági mulatságán. Erre az alkalomra külön fellépőket nem hívnak, mert csak a táncról és a szórakozásról szól az esti program. A távol maradó szülők a belépőjegy és a tombola megvásárlásával járulnak hozzá a bevétel növeléséhez. Az idén befolyt négyszázezer forint körüli összegből a gyermeknapi rendezvényt finanszírozzák, nagyobb részét pedig az osztálykirándulásra költik.
Beküldés dátuma: 2013. 03. 06.
-
Totális hadjárat a kábítószer-kereskedelem ellen
Bűnmegelőzési szempontból az egyik legfontosabb téma a drogprevenció, ezért a rendőrség időről-időre felhívja a figyelmet a kábítószerek veszélyeire.
-
Totális hadjárat a kábítószer-kereskedelem ellen
Bűnmegelőzési szempontból az egyik legfontosabb téma a drogprevenció, ezért a rendőrség időről-időre felhívja a figyelmet a kábítószerek veszélyeire.
-
Táncoló lábak fesztivál Csornán
A „Táncoló lábak” fesztivál a közösség erejének, az örök ifjúságnak és az összetartozásnak az ünnepe, benne a tánc pedig a közös „nyelv” – ezekkel a szavakkal köszöntötte dr.
-
Az év második felére várható a kapuvári sportcsarnok befejezése
Kapuvár 2025 tavasza óta eseményekben gazdag időszakot tudhat maga mögött. Horváth László polgármester a legfontosabb fejleményekről tartott tájékoztatót a Rábaközi Médiacentrum nézőinek.
-
Ballagás a Soproni SZC Kossuth Lajos Szakképző Iskolában
A szakképző iskola tanulóira három éven át figyeltek a tanárok, próbálták őket nevelni szüleikkel együtt.
-
Kapuvári majális és tavaszköszöntő a várároknál
Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.