A csornai kórháznak nemcsak igazodnia kell a fordulatokhoz, hanem az élére is kell állnia az egészségügyben várható változásoknak, mert csak ebben az esetben biztosított a túlélése – fogalmazott
dr. Winiczai Zoltán, aki szerint minél szegényebb egy ország, annál inkább állami kézben kell tartania az egészségügyre szánt forintokat. A kormány régiónként fogja meghatározni az egyes intézmények szerepét, de ebben a helyzetben a kórházakra is óriási felelősség hárul, hogy képesek legyenek olyan tervekkel

előállni, amelyek illeszkednek a központi elképzelésekhez, ugyanakkor a lehetőséget meglátva, hasznot is hozó teljesítményt kell produkálni a gyógyászatban.
A csornai Margit Kórház igazgatója húzóágazatnak nevezte a teljes gyógyulás részét képező rehabilitációt. A volt tüdőosztályon a rendelkezésre áll a szellemi tőke és az eszközállomány. – Még mindig azt mondom, hogy alvásdiagnosztika terén a régióban és a megyében is egyedülálló teljesítményekre vagyunk képesek – fejtegette a problémát és annak más betegségcsoporttal való összefüggését a főorvos. A neurológia volt szellemi bázisára pedig olyan funkcionális helyreállító megoldásokat lehetne építeni, amelyek páratlan módon működnének akár Magyarországon is, de hasonló a helyzet az izombetegségek és az epilepszia vizsgálatával is.
A sürgősségi ellátás szintén fontos a lakosságnak, épp ezért sokszor elhangzik, hogy egy kórháznak egykapusnak kell lenni, ahol elosztják a betegeket. A nyilatkozó hozzátette: Természetesen ez alól vannak kivételek, mint a szülészeti vagy nőgyógyászati panasszal érkező páciensek, esetleg a súlyos pszichiátriai esetek. Ilyenkor tovább kell irányítani az érintetteket. Mindennek alappillére lehetne a teleradiológia, mely a hagyományos helyett digitális formában rögzíti a betegről készült felvételeket.

Időt és fáradságot takaríthatnának meg, mert a röntgennel nem a páciensnek kellene mászkálnia, hanem gyors konzíliumot lehetne kérni a világhálón a szakma részére publikált digitális képek alapján. Dr. Winiczai Zoltán a járóbeteg-rendelés szakmai és főleg környezeti megerősítéséről is beszélt, mely része lenne a struktúraváltásnak. A betegek tarthatatlan körülmények között kerülnek ellátásra, hiszen már nemcsak télen, de nyáron is gondok vannak az épülettel és a vízvezeték-rendszerrel.
Az egészségügyi kormányzat ismeri a csornai Margit Kórház személyi és fizikális adottságait, de mivel eddig nem kaptak semmilyen konkrét hivatalos visszajelzést, egyelőre annak is örülnének, ha legalább sejtenék a jövőt. Az igazgató szerint sok már nem lehet vissza, mert az ősszel ki kell hogy bontakozzanak a felsőbb elképzelések. A csornaiak addig is a légzésrehabilitációs kapacitások bővítésére pályázatot nyújtottak be, és 100 - 250 millió forint körüli összegre számítanak, melyből a jelenlegi ápolási osztály fölé emelnének egy plusz szintet, ahol működhetne az osztály. A másik elképzelés szerint a krónikus kapacitásból csoportosítanának át 21 ágyat a légzőszervi betegek számára.
Beküldés dátuma: 2011. 08. 31.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
-
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
-
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
-
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.