A hagyományok nélküli nemzet elveszik

Szépen gyarapodott a Rozmaring Hagyományőrző Néptánc Együttes taglétszáma az egy esztendővel ezelőtti megalakuláshoz képest, mert mára közel harminc-negyven táncos csatlakozott a csapathoz. A többség munka és tanulás mellett szakít időt a rendszeres gyakorlásra. A rábaközi formációkon kívül más tájegységek mozgásanyagának alapjait is elsajátították – mondta Szita Zoltán néptáncoktató. A táncosokat a környező települések lakói már ismerik, hiszen felléptek a falunapokon, és a Győrben tartott rendezvényeken szintén sikerrel szerepeltek. A szűkebb értelemben vett szakmai elismerés még hiányzik a csoportnak, ezért úgy tervezik, hogy felkészülnek a minősítő versenyre, mely igazi kihívást jelenthet a táncosoknak.
Szita Zoltán szerint Bágyogszovát még tartogat meglepetéseket a számukra, mert több olyan helyi vonatkozású tánclépésről tud, amelyet még csak ezután leshetnek el az idősebbektől, vagy esetleg nem pontosan jegyeztek fel a néprajzkutatók, ezért finomítani kell még rajta. – Nagyon kevés gyerek jár a néptáncra, de aki igen, az becsülettel csinálja – fogalmazott a táncoktató, aki úgy gondolja, hogy a falu hagyományőrzéséért már megtették a magukét, hiszen a Bágyogszovát életét alapvetően meghatározó eseményeken rendszeresen részt vesz a csoport.
Beküldés dátuma: 2011. 12. 28.

Kapcsolódó hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

További hírek

  • A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása

    Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.

  • Jótékonysági családi délután Kapuváron

    Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.

  • Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése

    A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.

  • Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda

    A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.

  • Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás

    Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.