gimnázium befejezése után a szombathelyi főiskolán folytatta tanulmányait, ahol tanítói, ének-zene tanári és néptánc szakoktatói képesítést szerzett. – Az éneklésnek régóta szerepe van az életemben, hiszen nagyapám és nagybátyám is ezzel a műfajjal foglalkoztak. Így szerettem meg a magyarnótát, és kezdtem el tanulni Tarnai Kiss László nóta- és dalénekestől. Nemrég bekerültem a Nótasztár tíz legjobbja közé – mondta Hajnal Nikolett, aki egyre inkább úgy látja, hogy mind nagyobb szerepet kap hazánkban a magyarnóta. A Nóta TV által elindított többfordulós versenyről jó véleménnyel van, mert a tehetségkutató alkalmat teremt a megmérettetésre, továbbá ráirányítja az emberek figyelmét a régi, de kedvelt dalokra. Mint versenyző sokat tanult a szakmai zsűri véleményéből. Magasabb szintű megmérettetésre nem vágyik, hiszen nemrég megkapta az „Aranykoszorús előadóművész” minősítést, 2011-ben pedig a Lerner Ferenc-díjat vehette át.
Kálmán által 2006-ban felélesztett téti dalkör szakmai vezetését, melynek jelenleg 22 aktív tagja van. – Mindenhol szerepelünk, ahol lehet. Negyedik éve, hogy részt veszünk a téti katolikus templom adventi műsorán, de ott vagyunk a különböző falunapokon, nyugdíjas rendezvényeken – fogalmazott a karnagy.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.