Hirdetés

A hatvan éven felülieket köszöntötték Kónyban

Idén több mint 580-an kapták kézhez az “Őszidő” című rendezvényre szóló meghívót. Aller Imre polgármester ezzel kapcsolatban elmondta: az érintett korosztálynak általában a fele jelenik meg a sportcsarnokban, az otthon maradóknak pedig vagy gondot jelent a bejutás, vagy egyszerűen csak nem kedvelik a csoportos megmozdulásokat. Az idén megint felajánlották a nyugdíjasoknak, hogy utazzanak a falubusszal. Az ünnepi program elején rövid köszöntő hangzott el, majd a helyi óvodások léptek fel. Őket a Rezeda népzenei együttes követte és Postás Józsi szórakoztatta a közönséget. A talpalávalót egy kónyi fiatal biztosította, s közben élvezhették a falu szerény vendéglátását. A hagyományokhoz híven ezen alkalomból köszöntik a település legidősebb női és férfi lakóját: ahogy tavaly, úgy 2010-ben is Kovács Sándornét és Varga Sándort érte a megtiszteltetés.

Beküldés dátuma: 2010. 11. 30.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.

  • A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul

    Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.

  • Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda

    Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.