A téti fociklub elnöke, a váci származású Sima Károly 1997 óta mondhatja magát helybelinek, és 2006-ban jelöltek ki a csapat élére. A civilben mezőgazdasági technikus sporttal való kapcsolata szülővárosában kezdődött: már fiatalon átjárt a fővárosi népstadion kettős rangadóira, illetve válogatott mérkőzéseire. A hatvan-hetvenezer néző között olyan jobbnál jobb focisták játékát követhette nyomon élőben, mint Albert Flórián, Rákosi, Novák és Mészöly. A téti labdarúgók sem panaszkodhatnak, mert képesített edzők foglalkoznak minden korosztállyal. A klubot irányító vezetőség anno úgy döntött, hogy kizárólag helyi játékosokra alapozza a szervezett labdajátékot, ezért széles utánpótlás-nevelési bázist építettek ki. A helyzet nem változott az évek során: – Büszkén mondhatom, hogy csak tétiekkel van az első csapat is feltöltve – jelentette ki Sima Károly, aki szerint a fiatalok hordozzák magukban a jövő lehetőségeit. Azzal, hogy saját környezetükben keresik a tehetségeket, a mai labdarúgás egyik betegségére találtak gyógyírt, ami szerint már az amatőr szinten is pénzért fociznak a játékosok. – Pillanatnyilag a megyei első osztályban játszunk. Nem remekelünk ebben az évben, és most az utolsó előtti helyen vagyunk, de a cél mindenképpen a bent maradás. Győrszemere, Ménfőcsanak, Jánossomorja és Beled játékosaival kel megküzdeniük a jobb helyezésért. Sima Károlynak utóbbiakról jó véleménye van: lelkes, hajtós csapat, akik biztos, hogy továbbra is hozzák az eredményeket. A tétiek mérkőzéseire százötven-kétszáz néző szokott kilátogatni a pályára, de ha a csapat összeszedi magát és jó játékot produkál, akkor ez a szám növekedni fog. A csapat zöme megfelelő technikai tudású huszon egynéhány éves amatőrökből áll, ezért inkább az erőnléti állapotukat kell fejleszteni. Az elnök úgy gondolja, a tizennyolc játékosnak nem ment simán a tavaly őszi szezonra való felkészülés, ezért még a tél előtt edzőváltást is kezdeményeztek. A szakember szerint amennyiben legközelebb jobban sikerül az alapozó időszak, még bármi lehet, akár a tabella előkelőbb helyére is kerülhetnek.
Beküldés dátuma: 2013. 03. 13.
-
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
-
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
-
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
-
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.